Az elmúlt hétvégén megkezdődött a síugrók nyári verseny sorozata

Némi vér frissítésen esett túl a csapat, így lehetőséget kapva a fiatalabb generáció is, hogy az edzéseken megszerzett tudást verseny körülmények közt is bemutathassák. A már stabil csapat tagok (Reymeyer Tamás, Molnár Flórián, Vörös Virág, Kelemen Dávid) mellé így bekerülhettek Gosztonyi Erik 2004, Ritter Martin 2003, ifj. Tuczai Péter 2002 is.

Az elmúlt hétvégén megkezdődött a síugrók nyári verseny sorozata.

Némi vér frissítésen esett túl a csapat, így lehetőséget kapva a fiatalabb generáció is, hogy az edzéseken megszerzett tudást verseny körülmények közt is bemutathassák.
A már stabil csapat tagok (Reymeyer Tamás, Molnár Flórián, Vörös Virág, Kelemen Dávid) mellé így bekerülhettek Gosztonyi Erik 2004, Ritter Martin 2003, ifj. Tuczai Péter 2002 is.
A versenyzőket Molnár László edző készítette fel.
A nyári turné 1. állomása az ausztriai Rottenmann városban kapott helyszínt.
Az eredmények még tükrözik, hogy a szezon elején vagyunk, a gyerekek korcsoport váltáson estek túl, azaz szinte kivétel nélkül idősebb versenytársakkal kellett felvenni a versenyt!
Ennek ellenére a kőszegi delegáció több dobogós helyezést is begyűjtött!
Kiemelném Vörös Virág szereplését, aki a serdülő leány kategóriában, kiegyensúlyozott szerepléssel a dobogó 1. fokán végzett a síugrásban. Akik figyelemmel kísérik munkásságunkat, azok tudhatják, hogy nyári időszakban a síugrás után még futó verseny is következik (északi összetett = síugrás+terep futás). Virág ebben a verseny számban is az 1. helyen végzett!

P1220790-Virág
A fiúk közül Molnár Flóriánnak sikerült a dobogó legfelső fokára állni és ezt északi összetett verseny számban, ahol erőteljes futó teljesítménnyel ledolgozta a síugrásból hozott időhátrányát.

P1220792Flóri

Eredmények:
Gyermek II. kategória, K-28 méteres sánc:
Kelemen Dávid 2004
Síugrás: 12. hely
Északi összetett: 6. hely

Gyermek II./B kategória, K-15 méteres sánc:
Ritter Martin 2003
Síugrás: 3. hely
Északi összetett: 6. hely
Gosztonyi Erik 2004
Síugrás: 7. hely
Északi Összetett: 7. hely

Serdülő leány kategória, K-44 méteres sánc:
Vörös Virág 1999
Síugrás: 1. hely
Északi összetett: 1. hely

Serdülő I. kategória, K-44 méteres sánc:
Molnár Flórián 2002
Síugrás: 6. hely
Északi összetett: 1. hely

Serdülő I./B kategória, K-28 méteres sánc:
ifj. Tuczai Péter 2002
Síugrás: 15. hely
Északi összetett: 7. hely

Serdülő II. kategória, K-44 méteres sánc:
Reymeyer Tamás 2000
Síugrás: 9. hely
Északi összetett: 5. hely

Molnár-KSK-magyar