Jegyzői köszöntő

Tisztelt Érdeklődők, Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm Önöket a 2013. január 1-én Bozsok és Velem községek önkormányzatával együtt létrehozott Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai és a magam nevében!
Az Önkormányzati Hivatal a helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében kettős feladatot lát el. Egyrészről előkészíti és végrehajtja a képviselő-testületek által hozott döntéseket (határozatokat és rendeleteket), másrészről pedig ellátja az államigazgatási feladatokat.

Önök közvetlenül is találkozhatnak a hivatali dolgozók munkájával mindkét előbbi vonatkozásban. A képviselő-testületek által alkotott rendeleteket hajtják végre például akkor, ha szociális ügyekben járnak el, lakásügyeket vagy közterület használati ügyeket intéznek az Önök számára. Ugyanakkor államigazgatási feladatot látnak el akkor, mikor építési hatóságként találkoznak velünk.

A mintegy 40 köztisztviselőnk közös célja az, hogy az állampolgárok ügyeit a jogszabályok teljes betartásával, a lehető leggyorsabban és megelégedésre intézzék. Ha pedig büntetni, bírságolni kell, akkor is mindig a jog és az igazság talaján állunk.

Remélem, hogy e honlap segítségével az informatika nyújtotta lehetőségek kihasználásával is az Önök szolgálatára lehetünk!

Dr. Zalán Gábor
jegyző