Nemzeti Bormaraton Kőszegen

2016. Május 18. Jurisics vár Ingyenes!
Nemzeti Bormaraton Kőszegen
A bor és a futás közös eleme a szabadság élménye. Az emberek nem kényszerből indulnak el futni vagy töltenek ki egy pohár bort. Mozogni és borozni szeretetteljes dolog. Ezt fejezzük ki a Nemzeti Bor Maratonnal, amely várhatóan hazánk legnagyobb közösségi élményeinek egyike lesz.



Volt mire alapoznunk, amikor elindítottuk ezt a dinamikus folyamatot. Hazánk rendszerváltás utáni kevés sikertörténete közül is kiemelkedik a borászat látványos fejlődése. Felfedeztük a bort, a borászokat és a magyar borvidékek kincseit.

Hasonló változáson ment át a szabadidős futás is. Immár nagyon sokan kocognak az egészségük megőrzése érdekében és egyre népszerűbbek a futós tömegrendezvények. Ma már a városkép szerves része a sportruházatban futó ember.

E két, szomszédos világot kötöttük össze azzal, hogy számos jó szándékú partner bevonásával megalkottuk azt a programot, amely egyszerre nyújt széles marketing lehetőséget a résztvevő borászoknak és önkormányzatoknak, valamint komoly sportolási lehetőséget profiknak és amatőröknek.



"A Kárpát-medence a világ egyetlen olyan kiterjedt zónája, amelynek teljes területe alkalmas szőlőtermesztésre. A sokszínű talajszerkezetnek, a gyümölcstermesztést kiválóan szolgáló hőösszegnek, a megfelelő mennyiségű csapadéknak és a termesztési kultúrának köszönhetően Magyarország egyetlen összefüggő borvidék.

Nincs olyan magyar család, amelynek a történetében ne jelenne meg egy boros pince, egy kisebb-nagyobb szőlőskert vagy egy árnyat adó lugas. A magyar bornemzet. És a magyar sportnemzet is. A miénk az Aranycsapat, közös kincsünk Balczó nagy futása, Darnyi és Egerszegi úszása, Gerevich kardja vagy a világverő magyar vízilabda.

Közös büszkeségünk a magyar bor és a magyar sport. A bor – mint tudjuk – nem alkohol: mértékkel az egészséges életszemlélet, az alkotókedv, a társasági lét itala. És az ünnepeké is.

Arra gondoltunk, futással kötjük össze hazánk borvidékeit. Így hozzuk létre közel száz bortermő helyen a Magyar Borászat Ünnepét.

Arra szeretnénk koccintani, hogy együtt ünnepelünk. Hogy együtt fut a nemzet."

/Dlusztus Imre/