Kőszegi Szüret - Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

2014. Szeptember 26. - 2014. Szeptember 28. Kőszeg Belváros Ingyenes!
Kőszegi Szüret -  Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
Kőszegi Szüret 2014.
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő jövésnek könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet és blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a nemzetközi fúvószenei találkozóval egybekötött vígasság szeptember 26-tól, 28-ig vár bennünket 5 fúvószenekar fellépéseivel.
A Város Boráért versenyző nedűket már 25-én szigorú ítészek (a város képviselő testülete) kóstolgatják, hogy eldöntsék: kié a legjobb ízű, a legszebb színű bor, amely a város egyik jelképe lesz. Ahogy az újonnan választott Borkirálynő is, aki egy évig hivatalos közszereplővé válik. Szeptember 19-én Kőszeg Város jegyzője vezetésével történik meg a Város bora címre nevezett minták vétele.
A fő attrakciót a szüreti felvonulás jelenti 27-én: több civil szervezet részvételével mintegy ezren öltöznek maskarába.
Nem hiányozhat Anna and the Barbies, érkezik Tunyogi Bernadett, Radics Gigi és az Ocho Macho lesz nép-, és hastánc bemutató, mazsorett produkció, japán dobos műsor, bordalolás, gasztronómiai csemegék.
Élő internetes közvetítés a szüretről! A Kőszegi Szüret leglátványosabb eleme a 27-i, szombati, karnevál 14 és 16 óra között. Idén a Városi Rádióklub jóvoltából a világ bármely részéről követhető lesz az esemény kamera képe a városi honlapon: www.koszeg.hu.
A Kőszegi szüret is csatlakozott a közmédia „Magyarország Szeretlek” akcióhoz, mely alapján szeptember 27-én, szombaton, 21.30-kor a Várárokban meggyújtjuk a Szent Mihály-napi máglyát.
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház felhívja Kőszeg és a térség civil szervezeteit és közösségeit, hogy a Kőszegi Szüret fénypontját jelentő szombati karneválon vegyenek részt és a témához illő megjelenésükkel színesítsék a programot! A legötletesebb felvonulókat külön díjazzuk! Nevezés szükséges, és a politikai témájú felvonulókat nem engedjük részt venni!
Nevezéskor szükséges adatok: szervezet, közösség neve, székhelye; felelős vezető neve, elérhetőségei (cím, telefon); produkció fantázianeve, leírása, konferáláshoz szükséges bemutatkozó szövege; Jelentkezés: 94/360-113, jurisics@koszeg.hu
Részletes program: www.koszeg.hu


Közlekedési információk:
A Károly Róbert téren szeptember 24-én reggel 6 órától kezdik építeni a rendezvénysátrat, mely az úttestet is takarja és szeptember 29-én 19 óráig bontják el, emiatt ebben az időszakban a Pék utca forgalmát a Zrínyi utca felé kell elterelni, a Várkört a Hunyadi utcától a Hegyalja utcáig egyirányúsítani kell. A Zrínyi utcában a várakozás tilos, hogy az elterelt buszforgalom zavartalanul működhessen.
A Várkörön (Er-Fo Vill-től Bem utcáig) szeptember 26-án 10 órától építik a lelátókat. Itt parkolási tilalom lép életbe.
Szeptember 27-én, szombaton, 10.00 órakor kezdődik a zenés fogadás a Jézus Szíve előtti téren, mely miatt kb. 09.00-tól 11.30-ig kell a Rákóczi-Várkör utcákat lezárni a Temető utcától a Győry utcáig. Délután 13.15 órától kb. 50 db kordoneszköz segítségével rendezzük a Szüreti Felvonulást, melyre a gyülekező az alsó Gyöngyös-hídtól (Penny Market parkoló) Rákóczi-Rohonci kereszteződésig. Az útvonal: Rákóczi utca- Rohonci utca-Velemi út-Rómer Flóris utca-Munkácsy utca-Kossuth utca (Fő tér)-Várkör-Károly Róbert tér. Ez a program kb. 16 óráig tart. Nevezett útvonalon teljes útzár mellett zajlik a rendezvény.

A további rendezvények forgalomelterelést, illetve közlekedési rend változást nem igényelnek. A minél zavartalanabb lebonyolítás érdekében a Vasi Volán munkatársaival dolgozzuk ki a buszok útvonalváltozásait, melyről a buszmegállókban hirdetményeken tájékoztatjuk az utazóközönséget.
A Jurisics téren és a Fő téren szeptember 26-án, 27-én és 28-án kirakodóvásár lesz.



KŐSZEGI SZÜRET
NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ

szeptember 25. csütörtök
17.00 "...in Vino Veritas..." - kiállítás megnyitó a Művészetek Házában
18.00 Város Bora Választás (zártkörű rendezvény)

szeptember 26. péntek
17.00-19.00 Fő tér - ZENE HATÁROK NÉLKÜL
Bemutatkozik a Kraft Zenei Műhely (Mezítlábas Zenészek, 3 Voices, Hannah Berger & Group Haninah)
17.00 rendezvénysátor (Károly Róbert tér) - hivatalos megnyitó, az első hordó bor csapra verése, közreműködnek a Kőszegi Tornyosok
17.15 rendezvénysátor – Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekara
18.30 rendezvénysátor - Borkirálynő választás, Város Bora eredményhirdetés
20.00 Fő tér - Fúvós Szerenád Kőszeg Város Fúvószenekarával
21.30 Fő tér - BE-JÓ Tűztáncosok – Kelta varázs
21.30 rendezvénysátor - Anna and the Barbies koncert

szeptember 27. szombat
10.30 Fő tér - Vendégzenekarok zenés fogadása
11.30 Hotel Írottkő - Testvérvárosok, ahogy én látom - Gódor József fotókiállítása
12.00 éttermek - Jó ebédhez szól a ... fúvószene
14.00 a város utcáin - Szüreti Karnevál
16.00 Fő tér – Concordia-Barátság Énekegyesület (flash mob), Genius-Galaxy RRC, Kőszegi Orientális Táncklub
Jurisics tér - Fúvós térzenék – Sárvár; Fúvószenekar Svájcból
Rendezvénysátor –BE-JÓ Táncegyüttes, Dance Jam
17.00 Fő tér – General Harmony Singers
17.30 rendezvénysátor - Fúvós-show – Csepreg, Kőszeg
18.30 Fő tér (csak jó idő esetén) – Cabo Wabo Party Band
20.30 Fő tér - BE-JÓ Tűztáncosok - Tüzes Rock legendák
20.30 Várárok – Szent Mihály-napi Máglyagyújtás
21.00 rendezvénysátor – Tunyogi Bernadett, majd Szüreti Bál - Fáraó Együttes

szeptember 28. vasárnap
programok a Fő téren:
14.30 Soulwave
15.30 Just for Fun Country Linedance Klub
16.30 BigBox
18.00 Varnyú Country

programok a rendezvénysátorban:
14.00 Radics Gigi
15.00 Westside Tánccsoport
16.00 Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar
17.00 ATARU Taiko
19.00 Ocho Macho

A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor és pálinka stand várja a kedves látogatókat! 26-án délután, 27-én és 28-án a Fő téren és a Jurisics téren kézműves kirakodóvásár!
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma támogatásával valósul meg!
A Nyugat-Dunántúl Kiemelt Rendezvénye! Jó minősítésű Gasztronómiai Fesztivál!