Davenant Iskola koncertje
2016. Július 22.
Fő tér
Ingyenes!
A Davenant Alapítványi Iskola egy vegyes gimnázium Londonban. Az elmúlt 40 év során a zene mára nagy hagyománnyá vált az iskolában és igazán népszerű a diákok körében. A kórusok és zenekarok több korosztályból érkező diákokból állnak össze, akik London szerte többfelé is koncerteznek. Az előadások magas színvonalúak, mivel a csoport tagjai igen széles repertoárral rendelkeznek.
Nagy tiszteletben tartják a Davenant Iskola történelmét, ami egészen a 17. századig nyúlik vissza, amikor is az iskola névadója, Ralph Davenant elkezdte munkáját Észak-Londonban. Ez az értékes múlt az iskola diákjai számára inspiráló és teljes elhivatottságra sarkallja őket. Az 1200 fős diáksereg közel fele játszik valamilyen hangszeren vagy jár énekórákra. A Zenei Tagozatnak egy széles körű, saját tantervi programja van a 10 kórus, 3 iskolai zenekar, szimfonikus zenekar és számos kisebb zenekari formációk irányítására. Az iskolából kikerülő diákok közül többen folytatják zenei tanulmányaikat konzervatóriumokban és olyan egyetemeken, mint az Oxford vagy a Cambridge Egyetemek. Néhányan a korábbi növendékek közül pedig mára már hivatásos zenészekké váltak; rock zenészek, jazz zenészek, továbbá a BBC Koncert Zenekar vezetője is az iskola köreiből került ki.
Az iskola zenei vezetője Asha Bishop, aki már 8 éve a Davenant Alapítványi Iskola zenei tagozatán dolgozik. Asha hegedű- és zongoraművész, illetve a 200 fős iskolai kórus karmestere is. Az ő pozíciója magába foglalja az összes iskolai előadó művészeti kar irányítását, vagyis a zenei, dráma és tánc tagozat vezetését.
Formációk és repertoár:
Koncert zenekar - Filmzenék: Karib-tenger kalózai, Így neveld a sárkányod; Michael Jackson, Prince és Queen dalok
Szimfonikus zenekar: James Bond és Harry Potter filmek zenéi, Brahms: Magyar táncok
Swing band: Stevie Wonder, Michael Jackson, Coldplay számok
Lánykórus: Adele, Kings of Leon, Beyoncé dalok
Iskolai vegyes kar: Coldpaly, Elton John, Michael Jackson dalok
Végzős kar: Lady Gaga, Beatles számok
És még sok más híres dal…