Triatlon hírek!

Jól szerepeltek a Kőszegi Triatlon és Úszó Klub sportolói a ranglista- és országos versenyeken. A junior női kőszegi csapat sprintszámban első, Hóbor Zalán második lett az egyéni országos ifibajnokságon.

Két napon keresztül két rangos triatlonversenyt rendeztek Lengyeltótiban – szombaton egy utánpótlás ranglistaversenyt esős, csúszós pályán, vasárnap pedig a mix-váltó országos bajnokságot meleg, napos, száraz időben. Megyénket a Kőszegi Triatlon és Úszó Klub versenyzői képviselték. A ranglistaversenyen Kovács Levente az újonc 1 kategóriában második helyezést ért el, míg a serdülő lányoknál Básthy Katalin lett hatodik, így szintén díjazott. A többiek is szépen teljesítettek. A vasárnapi országos bajnoki futamokon egy serdülő és egy utánpótlás 2-es (ifjúsági+junior) csapattal voltak érdekeltek a kőszegiek. Mindkét két-két fiúból és lányból álló együttes szoros versenyt vívott az ellenfelekkel, sokáig a dobogós helyekért küzdöttek. Végül a serdülő csapat az ötödik, míg az utánpótlás 2-es csapat a hetedik helyezést szerezte meg.

Jobb kőszegi eredmények. Újonc 1, fiú (100 méter úszás, 1 kilométer kerékpár, 0,5 km futás): 2. Kovács Levente 10:40 perc. Serdülő, lány (0,5 km, 12 km, 3 km): 6. Básthy Katalin 44.43. Serdülő csapat: 5. Kőszeg (Básthy Katalin, Hóbor Lehel, Stumpf Anna, Laki Barnabás) 1:05.11 óra. Utánpótlás 2: 7. Kőszeg (Kovács Anna, Hóbor Zalán, Hóbor Eszter, Thaler Levente) 1:52:38.


A junior bajnok női kőszegi együttes. Balról: Hóbor Eszter, Medvegy Nóra, Fekete Adél, hátul Hóbor
Péter edző Fotó: VN/Medvegy Zoltán

A kőszegiek egy másik – az idei harmadik – utánpótlás triatlon-ranglistaversenyen is részt vettek Baján, amely egyúttal a junior és ifjúsági korosztály országos bajnoksága volt. A gyermek korcsoportban (2007/08) Hóbor Álmos a középmezőnyben végzett. A serdülőknél négy fiú- és két lányversenyzővel voltak érdekeltek az alpokaljaiak. A legjobb helyezés Hóbor Lehel nevéhez fűződik, aki 11. lett. Délután a felnőtt, szenior és veterán korcsoportok versenyével már a sprint távú országos bajnoki futamok kezdődtek meg, ezt követően rajtolt az összes sprint távon versenyző nő, köztük négy kőszegi. Az ifiknél Kovács Anna a tizedik helyen ért célba, míg a junioroknál a szintén tizedik helyet szerző Hóbor Eszter volt a legjobb vasi. A kőszegi junior lánycsapat viszont nem talált legyőzőre, országos bajnoki címet szerzett a Hóbor Eszter, Fekete Adél, Medvegy Nóra trió. Az utolsó futamban az ifi, junior, U23 és elit férfiak versenyeztek egymással a bajnoki címért. A vasiak két ifjúsági fiúversenyzőt delegáltak; ebben a korosztályban először állhatott fel a kőszegi klub versenyzője dobogóra triatlon ob-n egyéni számban – Hóbor Zalán nyakába ezüstérmet akasztottak.

Jobb kőszegi eredmények. Serdülő, fiú: 11. Hóbor Lehel 40.27. Sprintszámok. Junior csapat, női: 1. Kőszegi Triatlon és Úszó Klub (Hóbor Eszter, Fekete Adél, Medvegy Nóra) 3:44:04. Sprint, ifjúsági, női: 10. Kovács Anna 1:10:21. Sprint, ifjúsági, fiú: 2. Hóbor Zalán 57:58.

forrás: vaol.hu, foto: Medvegy Zoltán