Ottlik Géza és a katonaiskola egy katonaiskolás szemével
Kőszegen a Dr. Nagy László EGYMI dísztermében (Kőszeg, Kiss János u. 31.) május 23-án (szerda) 10.30 órai kezdettel Somogyváry Géza
volt növendék tart előadást.
Somogyváry Géza
volt növendék tart előadást, melynek címe:
„Ottlik Géza és a katonaiskola egy katonaiskolás szemével”
A rendezvény fővédnöke: Dr. Szakály Sándor hadtörténész a HOHE elnöke
Az előadásra tisztelettel meghívjuk Önt!
Az előadót több volt növendéktársa is elkíséri, így lehetőség lesz beszélgetésre is.
Az előadás Ottlik Géza születésének 100. évfordulójához kapcsolódó kőszegi ren-dezvénysorozat része.
Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a magyar irodalom egyik jelentős műve. 2012. május elején emlékezünk meg az író születésének 100. évfordulójáról.
Az akkori iskola területén ma is oktatási intézmény működik. Lehetőséget biztosítunk csoportoknak, hogy bejárhassák a regény kőszegi helyszíneit, az iskola épületeit. Erre 2012. május 10-én 10 és 15 órától, valamint előzetes bejelentkezés után előre egyeztetett időpontban van lehetőség.
Kérjük, aki szeretne ellátogatni az egykori Hunyadi mátyás m. kir. Reáliskolai nevelőintézetbe, a netter@nagylaszlo-koszeg.sulinet.hu címen jelezze szándékát a látogatás előtt 10 nappal.
Intézményünkben szállást tudunk biztosítani csoportok, egyének számára. Ezzel kapcsolatos esetleges igényüket is jelezzék!
Kőszeg, 2012. április 24.
Nagy Gábor
igazgató
Korábbi hírek
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel
- 2025-04-23 - Világszép nádszál kisasszony