Nemcsak hazai pályán bizonyított a Dance Jam
A március nagyon fontos hónap a Dance Jam tánccsoport életében, hiszen minden évben ebben az időszakban kezdődnek a versenyek. A városi Művészeti Szemle után március 10-én Tatán került megrendezésre a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének elődöntője. A szövetség új tagjaként először mutatkoztak be versenyen, így nagy várakozással készültek. A siker nem maradt el: az Eltitkolt álmok koreográfia 2. helyezést, az Arcok című tánc 3. helyezést ért el. Mindkettő továbbjutott az országos döntőbe.
A március nagyon fontos hónap a Dance Jam tánccsoport életében, hiszen minden évben ebben az időszakban kezdődnek a versenyek. Véget ér a felkészülési időszak, számot kell adniuk tudásukról. Nagy izgalommal várják, hogyan tetszenek az új koreográfiák a zsűriknek, a közönségnek. Megérte-e az a sok-sok tréning, gyakorlás? Meghozza-e a sok befektetett munka a gyümölcsét? Ezek a kérdések foglalkoztatják a táncosokat és edzőjüket, Földesiné Németh Csillát is.
A versenyek sorát, mint mindig a Kőszegi Művészeti Szemle nyitotta március 8-án. Az itt kapott sok-sok taps, dicséret aztán megnyugtatta a gyerekeket és tanárukat egyaránt. Ismét sikerült tudásukról, ügyességükről meggyőzni a 3 tagú szakmai zsűrit és a nézőket is.
5 arany, közülük egy kiemelt arany (Tóth Veronika és Szárnyas Tamara Barátnők című duója) és 2 ezüst minősítés birtokában már kicsit megkönnyebbülve gondoltak a következő megmérettetésre. Ez nem sokat váratott magára, hiszen március 10-én Tatán került megrendezésre a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének elődöntője.
A szövetség új tagjaként először mutatkoztak be versenyen, így nagy várakozással készültek.
A siker nem maradt el: az Eltitkolt álmok koreográfia 2. helyezést, az Arcok című tánc 3. helyezést ért el. Mindkettő továbbjutott az országos döntőbe. De talán a dobogós helyeknél is többet jelentett számukra, hogy a verseny után a zsűri soraiban helyet foglaló Demcsák Ottó neves táncművész és koreográfus külön gratulált a magas színvonalú, változatos koreográfiákhoz és a táncosok képzettségéhez, és cinkosan megjegyezte, hogy ő a kőszegi lányokat látta a legjobbnak.
Az elért siker további munkára ösztönzi a táncosokat, hisz újabb kihívások várnak rájuk.
Hajrá Lányok!!!
A képen a kiemelt arany minősítést kapott Szárnyas Tamara és Tóth Veronika.
Korábbi hírek
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel
- 2025-04-23 - Világszép nádszál kisasszony