Miénk itt a legelőrét

Fenti címmel lesz játékos vetélkedő a kőszegi Alsó-réteken! 2020. október 10-én, 10-17 óra között pótolják a májusban elmaradt Miénk itt a rét programot! (támogatja az Agrárminisztérium, a 2019. évi Zöld Forrás pályázat alapján).

Az idei év történéseihez alkalmazkodva ezúttal kicsit máshol és kicsit másképp ünnepeljük meg a madarakat és a fákat, illetve azt, hogy ezek a városszéli rétek vannak nekünk, értünk.
Ezúttal a már megszokott kaszálóréttel szomszédos, újonnan kialakított legelőterületre várjuk a játékos kedvű családokat, baráti társaságokat!
Mindannyiunk biztonsága érdekében arra törekszünk, hogy a játékállomások ezúttal "önkiszolgáló" módon, állomásvezetők nélkül, illetve "érintésmentesen" működjenek. Mi szervezők csak ott leszünk személyesen jelen, ahol erre feltétlenül szükség van.
Természetesen a kilátogatók testközelből is megismerkedhetnek a területen legelésző magyartarka szarvasmarhákkal!
Megközelítés:
A terület bejárata a Lóránt Gyula utca végén található. Ez a pont gyalogosan vagy kerékpárral közelíthető meg. A Lóránt Gyula utca a belvárosból induló rendszeres dottójárattal is elérhető lesz ezen a napon! A dottóval érkezőket a vízmű telepig viszi a kisvonat, ahonnan egy mintegy 700 méteres könnyű sétával érhetik el a legelő bejáratát.
Kérjük, hogy parkoló hiányában ne érkezzetek gépkocsival! Autóval az utca elejéig lehet majd behajtani a gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők biztonsága, valamint az utcában lakók nyugalma érdekében.

Amennyiben a jövő héten a vírushelyzet miatt változásokat kell eszközölnünk, azt honlapjainkon, fb-oldalainkon közzétesszük. Kérem, hogy a rendezvény előtti napokban érdeklődjenek a szervezőknél!
Találkozzunk a legelőréten!
Írottkő Natúrparkért Egyesület, Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága, Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont