Lóránt Gyula élettörténete – kezdetektől a hazatérésig



Kőszegről indulva lett az ötvenes évek legjobb klubcsapatában, a Honvédban, és ezen időszak egyik – ha, nem a legjobb válogatottjában – az Aranycsapatban középhátvéd. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany-, és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. A gránitkeménységéről elhíresült centerhalf útját a világhírig vezető úton számos akadály nehezítette. Játékos pályafutása után sem adatott meg neki a könnyű siker. Számos áldozatot vállalva lehetett a hetvenes évek elismert labdarúgóedzője. A sors fintora, hogy az edzői kispadról hívták be az égi álomcsapatba. Napjainkig a nyugat-német Endingenben, felépített otthona közelében aludta örök álmát. Hazahozatalát kőszegiek, különböző sportvezetők többször szorgalmazták, de erre - a család támogatásával – csak mostanra kerülhet sor.

Írásom elkészítésében hangsúlyos szerepet kapott az a tény, hogy gyermekként sok-sok alkalommal hallgatója lehettem nagyapám, Jenkei Ede és Lóránt Imre – ahogy a régi kőszegiek ismerik, „Kekec” – beszélgetéseinek Lóránt Gyuláról (együtt voltak KSE labdarúgók), a kőszegi sportról, Kőszegről és egyáltalán, Mindenről.

Kőszegen született 1923. február 6-án, Lipovics Gyula rendőrtiszt gyermekeként. Károly bátyja (1921) és Imre öccse (1925) mellett nőtt fel. Családnevüket 1928-ban változtatták Lórántra. A családfő – foglalkozása révén is – kérlelhetetlen szigorral nevelte gyermekeit a tisztességre és becsületre. A felnövekvő generáció fiú tagjainak ezen időszakban főleg a futball jelentette a kikapcsolódást. Számos családi történet is terjedt, miként sikerült „kibekkelni” az atyai pofont a hangosan, vagy éppen pontatlanul focizó srácoknak. Az elemit a Római Katolikus Iskolában végezte el, majd a kőszegi Bencés Gimnáziumba került, ahol a testnevelésre és sportolásra nagy hangsúlyt fektettek. Télen gyakorta síeltek, korcsolyáztak, máskor a kosárlabda, vagy a pingpong jelentette a kikapcsolódást. Így a kiváló állóképesség mellett több sportág alapjait is elsajátította, mely hozzájárult későbbi pályafutásának sikerességéhez. A gimnáziumi évek után, 1938-ban a kőszegi Líceum-Tanítóképzőbe iratkozott be. Életében egyre nagyobb szerephez jutott a sport, többek között olyan kiváló testnevelők közreműködésével, mint dr. Kálmánchey Zoltán (később a pécsi Pedagógiai Főiskola igazgatója), vagy Szabó János (magyar kosárlabda válogatott edző). Ugyanezen évben, gyermekkori barátaival, Odonits Istvánnal és Nagy Gyulával a Kőszegi SE (KSE) igazolt labdarúgói lettek. Később hármójuk karrierje is hasonlóan alakult. A tapasztaltabb játékosok és az ifjoncok kiváló ötvözetének bizonyult a társaság – ez a fejlődés biztosítékaként is szolgált. A Tanítóképző csapatában már kibontakozni látszottak későbbi erényei, társait a védelem tengelyéből irányította a kor nagy presztízsű diákbajnokságában, a Szent László kupában, a kaposvári elődöntőig. A gólnélküli döntetlennel záruló mérkőzés után a vendéglátók a vállukon vitték le a kőszegi csapat tagjait. A siker hozadékaként, a KSE futballistájaként meghívást kapott az 1940. évi, Siófokon rendezett ifjúsági tehetségek táborába. Ezt követően kétszer is szerepelt a magyar ifjúsági válogatottban: a horvátok ellen (1940 decembere) és a jugoszlávok ellen (1941 márciusa).
Kétségtelen tény, hogy a labdarúgó karrier kibontakozásával párhuzamosan az iskolai eredmények elmaradtak, így merülhetett fel az osztályismétlés lehetősége... Szerencsére erre nem került sor, hiszen a szombathelyi Kereskedelmi Iskola tanulója lett 1941 őszétől, majd ezzel párhuzamosan leigazolta a Szombathelyi FC (SZFC) is, 1942 elején. Iskolájával a Szent László kupa 1942-es kiírását zajos sikerrel nyerték meg, Lóránt csapatkapitányként ismét tündökölt. A nyári labdarúgó táborra újból meghívót kapott és ezt meghálálta teljesítményével a Győri ETO elleni záró mérkőzésén. Közben az SZFC első csapatának tagjaként a klub történetének legjobb eredményét elérve harcban álltak az NB I-be kerülésért, de a feljutást a városi rivális Haladás érte el jobb gólkülönbségének köszönhetően.
A hőn áhított érettségit 1943-ban szerezte meg, majd egy villámigazolásnak köszönhetően a Magyarországhoz visszakerült Nagyváradon, a NAC keretében találta magát. Imre öccse követte őt új állomáshelyére, de nem sokkal később sikerült elintézni, hogy az egész család itt telepedjen le. Sokáig csatárt (többnyire jobbszélsőt), majd fedezetet, azután szélsőhátvédet játszott. Végül a védelem közepére került, és annak megkerülhetetlen tagja lett. 1944-ben sporttörténeti sikert aratva – az első vidéki együttesként – a NAC gárdájával lett magyar bajnok. A második világháború frontvonalainak elhúzódása miatt az 1944-es bajnokságban mindössze négy fordulót sikerült megrendezni, majd elindították az úgynevezett Hadibajnokságot. A nagyváradi klub játékosainak többségével együtt a Nemzeti Vasashoz került, mely klubnak pártoló tagja is lett. Ez év végén Kőszegre látogatott, röviddel ezután Ausztria területén amerikai hadifogságba esett. A háború befejezését követően apját igyekezett felkutatni Nagyváradon, nem járt sikerrel. Egyúttal a Nagyváradi Szabadság játékosa lett, mely csapat már a román bajnokságban szerepelt. Megismerkedett az egyesület titkárnőjével, akire később odaadó és önzetlen társként számíthatott. Saját gyermekeként nevelte fogadott lányát, Évát, majd a forradalom évében közös lányuk is megszületett, Eszter. 1946-ban az aradi ITA igazolta le és a szezon végén elhódították a román bajnoki címet. Imre öccse szerint ebben az időszakban egy alkalommal játszott a román válogatottban – ennek írásos bizonyítékai azonban nem maradtak.
1947 nyarán kalandos körülmények közepette – az Újpest csapatát szállító vonat kocsijában elbújva – került Magyarországra. Ismét a Vasas játékosa lett, az akkoriban óriási összegnek számító 80 ezer forintért. A fővárosi piros-kékektől hét alkalommal szerepelt a címeres mezben. Mindeközben óriási bajba került, mivel az újpesti Ergesi Csöpivel és a fradista Mészáros Dodóval lecsukták tiltott határátlépési kísérletért. Többek közbenjárásával – Kádár János akkori belügyi miniszter utasítására - kiszabadult. 1950 nyarán, máig tisztázatlan okok miatt kiadták az útját klubjánál és civil munkával – a Kismotor- és Gépgyárban lett ellenőr – kereste kenyerét. Innen több szerencsés körülmény összejátszott, hogy ismét pályára léphessen. Tudniillik ekkoriban a Budapesti Honvédnél centerhalf problémák jelentkeztek és megoldásként Puskás kiharcolta, hogy Lórántot igazolja le a klub. 1951 szeptemberében be is mutatkozott. A csapat világklasszis játékosaival (Budai, Bozsik, Grosics, Kocsis, Puskás) háromszor is begyűjtötték az országos elsőséget. A válogatottnál pedig szép lassan elkezdett formálódni – ahogy akkoriban hívták – az Aranycsapat kerete, Lóránttal a védelem tengelyében. A sikerek innentől futószalagon érkeztek. 1952-ben, Helsinkiben, olimpiai aranyat szerzett élete egyik legjobb teljesítményével a jugoszlávok elleni döntőben. Aktív játékosként példaértékűen élt a pályán kívül, sok – hasonlóan szép karriert befutott – társához képest vigyázott a súlyára, kerülte az éjszakázást és annak minden „mellékhatását”. Természete az öltözőben zárkózott, személye mégis tekintélyes és egyben megkerülhetetlen volt. Barcs Sándor akkori MLSZ elnök szerint „Ilyennek képzeli el az ember az ideális zsoldos katonát. Sallangmentesen, kockáztatás nélkül, keményen, hatékonyan, ha kell, az ellenfelet megfélemlítve játszik”. A helsinki arany után, augusztus 28-án Kőszegre látogatott és széles publikum előtt élménybeszámolót tartott. Egy évvel később az Európa Bajnokság elődének számító Európa Kupát hódították el a házigazda olaszoktól a fináléban. A meccsen a talján középcsatár nagyon veszélyesen játszott, erre nem kellett több Puskásnak és némileg indulatosan hátrakiáltott: „Lóri! Meddig villog még az olasz center?” – A hátralévő játékidőt ez a center már az oldalvonal mellett alibizte ki. 1953. november 25-én pedig az évszázad mérkőzésén 6-3-ra legyőzték az odahaza verhetetlennek hitt angolokat, a budapesti visszavágón szintén világra szóló, 7-1-es győzelem született. Az ország felfokozott hangulatban várta az ’54-es svájci Világbajnokságot. Csapatunk hozta is a várt eredményt – könnyed csoportelsőség (8-3-as győzelem az NSZK ellen), szenzációs meccseken továbbjutás az uruguayiak és a brazilok ellen. A döntőben ismét a nyugat-németekkel találkoztunk. Az eredmény és annak körülményei megrázóak és mindenki által ismertek. A berni vereséget követően a keret tagjainak egész eltérően folytatódott a karrierje. Lóránté leszálló ágba került. Érdemes kiemelni, hogy 37-szer szerepelt a címeres mezben és ebből 31 alkalommal győztesként vonult le a magyar csapat a pályáról. Másfél év alatt kikerült (talán kikényszerítették?) a válogatott, majd a Honvéd keretéből is. Másfél szezont még lehúzott másodosztályú futballistaként (Bp. Spartacus és Váci Vasas), mielőtt a civil életbe került. Hiába kért többször is felvételt a Testnevelési Főiskolára, valamennyiszer elutasították. A MÜTEX-nél vállalt munkát, majd kocsmát nyitott Vácott, később Pesten. Némileg meglepő fordulatként felvették a TF-re, és 1961-ben megszerezte az edzői képesítést. Rögtön nagy feladatott kapott, a bukdácsoló Honvéd kispadját. Szakmai szempontból talán nem várt eredményként 1962 telén listavezetőként várták a tavaszt. A csapaton belül, hasonlóan az ötvenes évekhez, nem feltétlenül az edző szava volt a döntő. Játékosaival, elsősorban Tichyvel finoman szólva sem volt felhőtlen a viszonya. Tichy vezetésével a játékosok ellene fordultak és megbuktatták. Hangsúlyozandó, hogy sportszakmailag semmi sem indokolta az edzőváltást. 1963 tavaszán az Oroszlány edzője lett, megnyerték a másodosztályú bajnokságot, felsőbb utasításra mégsem vállalhatták az élvonalbeli szereplést - mindössze két hónapig dolgozhatott itt. Egy sikertelen debreceni szerződést és a korábbi menesztéseket számon kérte Sebes Gusztávtól, az aranycsapat kapitányától, akkori OSTB elnöktől. Válaszul Kutas Lajos nevét kapta, akinek hathatós közreműködésével adták ki állomáshelyein az útját. A kudarcokat megelégelve és a többszöri elutasítást követően megkapott útlevéllel 1963. december 26-án Bécsbe távozott, nem sokkal később az NSZK-ba szökött.
Korábbi ellenfelei, az ’54-es nyugat-német válogatott szövetségi trénere, Herrberger és a csapatkapitány Fritz Walter segítségével az 1. FC Kölnnél tölthetett be szaktanácsadói szerepet. Az amatőr SV Rheydtnél talált munkát – már a kispadon. 1965-ben elvégezte a mai napig világhírű kölni Sportfőiskola edző szakát. Edzői pályafutása ezután már bővelkedett kihívásokban, melyeket általában sikerrel abszolvált. 1965-ben a Kaiserslauternhez szerződött és a biztos kiesőnek elkönyvelt csapat év végére az ötödik lett a Bundesliga első osztályában. Egy duisburgi kitérőt követően ismét a vörösökhöz került. Edzőként – csakúgy, mint játékosként – felkészültségéről és mentális erejéről tett folyamatosan tanúbizonyságot és munkája többségében ez sikerhez is vezetett. Klubváltásainak oka két körülményre vezethetőek vissza: a Honvédnál megismert konfrontálódó edzői szemléletmódja és az aktuális vezetőkkel támadt anyagi vitái miatt. Ma azt mondanánk rá: egyszerűen maximalista. A Köln és az Offenbach gardírozása után az amatőr Freiburg csapata következett. Egy közeli településen, Endingenben választot maga, Zsófia felesége és Noémi lánya számára állandó otthont. Az 1975-ös idényben a görög PAOK Szalonikihez szerződött, elhódítva a bajnoki címet. Újabb klubváltás eredményeként az Eintracht Frankurtnál vállalt munkát, mely karrierje legsikeresebb csapata lett, többek között egy 22 meccses veretlenségi rekord felállításával. Itteni játékosa, Grabowski később így emlékezett róla: „Ő volt a legjobb edző, akivel valaha dolgoztam”. 1977 decemberében rekord összegért (100 ezer márkáért) helyet cserélt Dietmar Cramellal, a Bayern München vezetőedzőjével. Talán mondani sem kell, mint állomáshelyei többségén, itt is idény közben, gyenge formában lévő csapatot vett át. A bajorok kieső helyen tanyáztak, majd a táblázat első felében zártak. Münchenben, csakúgy, mint a Honvédnál, öltözői puccs lett a vége (itt Breitner volt a főszervező). A bőrnadrágosok sztárjátékosai nehezen viselték erős természetét és az általa a Bundesligában bevezetett területvédekezéssel (Raumdeckung) képtelenek voltak megbékülni. A hetvenöt éves Schalke kieső helyen szerénykedett 1979 tavaszán. A megmentő szerepében ismét Lórántot látták meg. A szezon végén benntartotta csapatát, a következő idényben belső ellentétek miatt kiadták az útját. Csekélységnek nem mondható, hogy a Bayern és a Schalke végkielégítésként összesen 120-120 ezer márkát fizetett – Magyarországon a havi átlagbér 200 márka volt. A félreértések elkerülése végett: nem ült soha a Hertha Berlin kispadján – hiába állítja ezt (tévesen) több magyar nyelvű orgánum. 1980 nyarán, a PAOK csábítására igent mondott. Görögország felé vette az irányt, melyet pár napi kőszegi kitérő övezett. Itthon kilátogatott a labdarúgóedzésre és régi társaival találkozott. Majdnem pontosan egy évvel ezután, 1981. május 31-én, az Olympiakosz elleni bajnoki mérkőzés alatt szívrohamot kapott. A pálya szélen dobbant utoljára a szíve, onnan ment el közülünk, ahova egész életében tartozott. Erre mondták, hogy ez csak a legnagyobbaknak adatik meg.
A világ labdarúgó-társadalma megrendült. Mindenki megenyhült az igencsak öntudatos és sikerorientált edzővel szemben. A Rheinpfalz nekrológjában így emlékeztek meg róla: „Ez az ember jobb volt, mint a híre”. Mint a szocialista rendszer ellensége, továbbá katonaszökevény, persona non grata, nem lehetett módot találni, hogy itthon temessék el. Idehaza pár rövid sorban közölték halálhírét. Végső nyughelyre Endingenben lelt. A kommunista blokk felbomlását követően a politikai változások hatására megváltozott az állam viszonya a hasonló emberekkel szemben. Amnesztiában részesült, poszthumusz századosi rangra emelték. Kőszeg városa is igyekezett méltó emléket állítani a sporttelep nevének felvételével (1996), a szülőházán felavatott emléktáblával (1997), a díszpolgári cím adományozásával (1998) és egy utca elnevezésével (2004).
Özvegye, Zsófia asszony kereste fel a kőszegieket, a hamvak hazatérésének gondolatával. Természetesen mindkét fél abszolút partnerként állt hozzá a nemes ügyhöz, így 2011. május 13-án itthon helyezik végső nyugalomra olimpiai bajnokunkat.


Kiss Márton Emil

Érdekességek, Statisztikák

1. Sikerei:
Játékosként:
Olimpiai bajnok (1952), Világbajnoki ezüstérmes (1954), Európa-kupa győztes (1953), 37x magyar válogatott, 3x magyar bajnok (1952, 1954, 1955),
1x román bajnok (1947)
Edzőként:
Görög bajnok (1976)

2. Iskolai tanulmányai:

Tanév Tanintézmény neve Helye
1929/1930 Római Katolikus Elemis Iskola Kőszeg
1930/1931 Római Katolikus Elemis Iskola Kőszeg
1931/1932 Római Katolikus Elemis Iskola Kőszeg
1932/1933 Római Katolikus Elemis Iskola Kőszeg
1933/1934 Bencés Gimnázium Kőszeg
1934/1935 Bencés Gimnázium Kőszeg
1935/1936 Bencés Gimnázium Kőszeg
1936/1937 Bencés Gimnázium Kőszeg
1937/1938 Bencés Gimnázium Kőszeg
1938/1939 Líceum – Tanítóképző Kőszeg
1939/1940 Líceum – Tanítóképző Kőszeg
1940/1941 Líceum – Tanítóképző Kőszeg
1941/1942 Szombathelyi Kereskedelmi Iskola Szombathely
1942/1943 Szombathelyi Kereskedelmi Iskola Szombathely
1961 Testnevelési Főiskola Budapest
1964/1965 Sportfőiskola Köln


3. Csapatai játékosként:

Időszak Klub Osztály
1939. szept. 1941. dec. Kőszegi SE Területi I. és II. osztály
1942. jan. 1943. jún. Szombathelyi FC NB II
1943. júl. 1944. szept. Nagyváradi AC NB I
1944. okt. 1944. nov. Nemzeti Vasas Magyar Hadibajnokság
1945. júl. 1946. jún. Nagyváradi Szabadság SK Román I. osztály
1946. júl. 1947. jún. IT Arad Román I. osztály
1947. júl. 1950. jún. Budapesti Vasas NB I
1951. szept. 1956. jan. Budapesti Honvéd NB I
1956. febr. 1956. jún. Budapesti Spartacus NB II
1956. júl. 1957. jún. Váci Vasas NB II

4. Válogatott fellépései:

Dátum Mérkőzés Eredm.:
1. 1948. október 24. Románia – Magyarország 1-5
2. 1948. november 7. Bulgária – Magyarország 1-0
3. 1949. október 16. Ausztria – Magyarország 3-4
4. 1949. október 30. Magyarország – Bulgária 5-0
5. 1949. november 20. Magyarország - Svédország 5-0
6. 1950. április 30. Magyarország - Csehszlovákia 5-0
7. 1950. május 14. Ausztria – Magyarország 5-3
8. 1952. június 15. Lengyelország - Magyarország 1-5
9. 1952. június 22. Finnország - Magyarország 1-6
10. 1952. július 15. Magyarország – Románia 2-1
11. 1952. július 21. Magyarország - Olaszország 3-0
12. 1952. július 24. Magyarország - Törökország 7-1
13. 1952. július 28. Magyarország - Svédország 6-0
14. 1952. augusztus 2. Magyarország - Jugoszlávia 2-0
15. 1952. szeptember 20. Svájc – Magyarország 2-4
16. 1952. október 19. Magyarország - Csehszlovákia 5-0
17. 1953. május 17. Olaszország - Magyarország 0-3
18. 1953. július 5. Svédország - Magyarország 2-4
19. 1953. október 4. Csehszlovákia - Magyarország 1-5
20. 1953. október 11. Ausztria – Magyarország 2-3
21. 1953. november 15. Magyarország - Svédország 2-2
22. 1953. november 25. Anglia – Magyarország 3-6
23. 1954. április 11. Ausztria – Magyarország 0-1
24. 1954. május 23. Magyarország – Anglia 7-1
25. 1954. június 17. Magyarország - Dél-Korea 9-0
26. 1954. június 20. Magyarország – NSZK 8-3
27. 1954. június 27. Magyarország – Brazília 4-2
28. 1954. június 30. Magyarország – Uruguay 2-2*
*h.u.: 4-2
29. 1954. július 4. Magyarország – NSZK 2-3
30. 1954. szeptember 19. Magyarország – Románia 5-1
31. 1954. október 10. Magyarország – Svájc 3-0
32. 1954. október 24. Magyarország - Csehszlovákia 4-1
33. 1954. november 14. Magyarország – Ausztria 4-1
34. 1954. december 2. Skócia – Magyarország 2-4
35. 1955. április 25. Ausztria – Magyarország 2-2
36. 1955. május 11. Svédország - Magyarország 3-7
37. 1955. május 15. Dánia – Magyarország 0-6

M Gy D V Gólkül. Pont Eredmény.
Magyar válogatott 37 31 3 3 158 - 47 96 86,48%


5. Csapatai edzőként:

Időszak Klub Osztály
1962. aug. 1963. ápr. Budapesti Honvéd NB I
1963. máj. 1963. jún. Oroszlány NB II
1964. júl. 1965. jún. SV Rheydt I. osztály (amatőr)
1965. júl. 1967. jún. 1. FC Kaiserslautern Bundesliga I.
1967. júl. 1968. okt. MSV Duisburg Bundesliga I.
1969. júl. 1971. márc. 1. FC Kaiserslautern Bundesliga I.
1971. júl. 1972. ápr. 1. FC Köln Bundesliga I.
1972. júl. 1974. márc. Kickers Offenbach Bundesliga I.
1974. márc. 1974. szept. FC Freiburg I. osztály (amatőr)
1974. szept. 1975. jún. PAOK Szaloniki Görög I. osztály
1976. nov. 1977. dec. Eintracht Frankfurt Bundesliga I.
1977. dec. 1979. febr. Bayern München Bundesliga I.
1979. márc. 1979. dec. Schalke 04 Bundesliga I.
1980. júl. 1981. máj. PAOK Szaloniki Görög I. osztály