Lakossági tájékoztató
December 14-én, szerdán, 17 órakor a Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében kerül sor a szeletív hulladékgyűjtés fejlesztését célzó Nyugat-dunántúli regionális hulladékgazdálkodási projektről (keop 7.1.1.1/09-2009-0009) szóló tájékoztatóra.
Letöltések |
A sikeres KEOP pályázat két fordulós. Az első forduló a XXI. századi követelményeknek megfelelő hulladékgazdálkodási program előkészítését és tervezését, a második forduló a megvalósítását támogatja. A létesítmények kivitelezésére, a szükséges gépek beszerzésére a 2. fordulós pályázat elbírálását követően 2012-2014 között kerül sor. A rendszer üzemeltetése várhatóan 2014-ben kezdődik.
Eredményeként 7 településen létesül hulladékudvar, egy településen pedig a meglévőt fejlesztik. Ezeken a helyeken a lakosság térítésmentesen elhelyezheti a háztartásában keletkező nagyobb tömegű papír-, műanyag-, üveg-, fém- és zöld-hulladékot, különféle lomokat és veszélyes hulladékot. Új hulladékgyűjtő szigetek épülnek azokon a településeken, ahol erre még nem került sor. Minden településen bevezetésre kerül a házhoz menő zsákos szelektív hulladékgyűjtés.
A háztartásokban keletkező komposztálható hulladék humusszá alakítására a lakosság komposztáló ládákat igényelhet, azok szakszerű
használatához pedig képzést kap.
További részletek a letölthető szórólapon: Lakossági tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztését célzó Nyugat-dunántúli regionális hulladékgazdálkodási projektről
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel