Konferencia
A Kőszegi és a Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma és a REGIONET aktív együttműködés által közösen szervezett Befektetői és vállalkozói konferenciára kerül sor november 17-én (csütörtök) 10:00 órakor a Fürdő Étteremben (Bükfürdő).
A program összeállításában arra törekedtünk, hogy széles ívben mutassuk be a térségi erőforrásokat és vállalkozási kultúrát a potenciális befektetőknek, ill, képviselőinek.
A rendezvény keretein belül bemutatkozik a kis- és középvállalkozások külpiacra jutását segítő, illetve a magyarországi befektetéseket ösztönző Magyar Külgazdasági Hivatal. Az ITD Hungary utódjaként működő hivatal jelenleg 24 szakmai ágazatban lehet a hazai vállalkozások segítségére.
A rendezvény délutáni szekciója lehetőséget nyújt a térségben működő vállalkozások és szervezetek egymásra találására, partnerségek létrejöttére, fejlesztésére, tapasztalatcserére.
Befektetői és vállalkozói konferencia
Fürdő Étterem – BÜKFÜRDŐ, Thermál krt. 34.
2011. november 17.
9:30 Érkezés, regisztráció
10:00 Köszöntő NÉMETH SÁNDOR
Bük város polgármestere
10:10 A térségben működő foglalkoztatási együttműködés bemutatása BÁSTHY BÉLA
A Kőszegi és a Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma Irányító Csoportjának elnöke
10:30 A térség befektetői vonzereje, a befektetői kiadvány bemutatása NÉMETH SÁNDOR
Bük város polgármestere
10:50 Munkaerő-piaci helyzet a Kőszegi Kirendeltség vonzáskörzetében FUCINNÉ DORNER ANIKÓ
Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kőszegi Kirendeltség kirendeltségvezető
11:10 A vállalkozói együttműködés térségi keretei és gyakorlata SZÁRNYAS JÁNOS
vállalkozó, a kőszegi térségben működő építőipari konzorcium képviselője
11:30 Térségi vonzerő nagyvállalati szemszögből ANDREW ETHELL
Nestlé Hungária Kft. Gyárigazgató
11:50 Befektetés ösztönzés és export -
A Magyar Külgazdasági Hivatal ANTAL ANDRÁS
A Vas és Zala megyei Külgazdasági Információs Pont tanácsadója
12:15 Ebéd
13:30 Szakmai műhelyek, találkozások, kapcsolatteremtés TÉRSÉGI SZEREPLŐK – KÜLSŐ KAPCSOLATOK
● Magyar Külgazdasági Hivatal
● Burgenlandi Gazdasági Kamara FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK – PÁLYÁZATI FORRÁS BEVONÁSÁVAL
● Széchenyi Programiroda
● Vállalkozói Központ
GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, HÁLÓZATOK
● Kereskedelmi és Iparkamara
● REGIONET aktív
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel