Kezdődik a tenisz Szuperliga 2020-as szezonja

A Kőszegi SE is ott van az ország legjobb nyolc csapatát felvonultató szűk elitben. A Kőszeg szombaton Budaörsön kezdi meg a 2020-as szezont, majd vasárnap a Pasarétet fogadja, kedden pedig az MTK vendégeként lép pályára. A mérkőzések mindig 11 órakor kezdődnek.

Kezdődik a tenisz Szuperliga 2020-as szezonja – a Kőszegi SE is ott van az ország legjobb nyolc csapatát felvonultató szűk elitben.

A Kőszegi SE teniszcsapata stabil tagja az élvonalbeli bajnokságnak – már a 13. szezonját kezdi a Szuperligában. A szuperligás mezőnyt nyolc csapat alkotja, két négyes csoport kezdi meg a küzdelmeket az alapszakaszban. Mindenki egyszer játszik mindenkivel, majd csoportok első és második helyezettjei jutnak a felsőházba, míg a harmadik és a negyedik helyezettek az alsóházba. A Kőszeg az A csoportba került a sokszoros bajnok MTK, illetve a mindig jó erőt képviselő Budaörsi SC és a Pasarét TC társaságában. A B csoportban a Győr, Siófok, FTC-Diego és az újonc Halasi TC/Római TA szerepel. A kőszegiek keretében történt némi változás, ugyanis a külföldi, szlovén játékos – Jarc Rok és Matjaz Jurman – helyett két fiatal, de már komoly rutinnal felvértezett teniszező került be a csapatba. Győrből érkezett Kéki Márk, Kihn Dániel pedig Budapestről, az MTK-tól.

A Kőszeg szombaton Budaörsön kezdi meg a 2020-as szezont, majd vasárnap a Pasarétet fogadja, kedden pedig az MTK vendégeként lép pályára. A mérkőzések mindig 11 órakor kezdődnek. Aztán a következő hétvégén, szombaton és vasárnap következik vagy az éremcsata a felsőházban, vagy az alsóházi küzdelem a bent maradásért.

Az elsődleges célunk természetesen a szuperligás tagságunk biztos megtartása – jelentette ki Koltay Árpád, a kőszegiek csapatvezetője. – De ha kijön a lépés, lesz egy kis szerencsénk, akkor talán a felsőházba is bekerülhetünk. Hiszen fiatal, motivált, összeszokott, ütőképes csapatunk van. A sorsolásunk felemásra sikeredett, ugyanis sajnos csak egyszer játszhatunk hazai pályán, hazai közönség előtt. A Budaörs az ukrán Stakhovskyval nagyon meg lett erősítve, a Pasarét hozzánk hasonló erőt képvisel, a pillanatnyi forma dönt majd. Az MTK idén is komoly célokért küzd, vagyis papíron jobb nálunk. Problémát okoz, hogy Vörös Máté hosszabb ideje betegséggel küszködik, ami nem jó előjel, hiszen sorozatterhelés vár ránk – nagy szükség lenne az ő játékra. Ugyanakkor bizakodva várjuk a rajtot – és persze várjuk vasárnap a szurkolóinkat is.



A Kőszegi SE 2020-as szuperligás teniszcsapatának kerete: Vörös Máté, Bartakovics Marcell, Kéki Márk, Enyedi János, Szappanos Márton, Kihn Dániel, Horváth Gábor, Lipták János (csapatkapitány), Koltay Árpád (csapatvezető), Tóth Szilárd (technikai vezető).

A képen Vörös Máté