Kávészünet Szövényi Áron borásszal

A kőszegi borok kitörési pontja, a fajtákat nézve a blauburger lehet.
Nagyapja, Szövényi István muzeológus Kőszeg város köztiszteletben álló díszpolgára keltette újra életre a Szőlőjövésnek könyvébe történő hajtás bejegyzést. Követhette volna édesapját, Istvánt és választhatta volna az építész szakmát, de a kémia és biológia szeretete miatt jobban vonzotta nagybátyja, Szövényi Ernő hivatása.

Így lett ő is borász. Az élelmiszer-mérnöki és ezen belül a borászati pályára kiskorában még nem gondolt. Pedig mindig is nagyon szerette az ízeket, illatokat. Sokszor emlegetett történet volt a családban, amikor egyik évben a karácsonyi készülődést megelőző napokban édesanyja bejglit sütött éjszaka és közben elaludt. A kis Áron ébredt fel arra, hogy ég a sütőben a bejgli, és ő keltette fel szüleit. Az illatok iránti érzékenysége már akkor megmutatkozott. A borkóstolás során nagyon nagy jelentősége van, hogy sok-sok kóstolással az ember a borok fajtajellegét, a jellemző illat- és ízjegyeket, valamint az esetleges borhibákat, vagy borászati problémákat illatokhoz, ízjegyekhez kötni tudja. Ezeket, mint egy ízmemóriát az agytekervényeiben eltárolja.
Mivel nem csak borokat bírál, kóstol, hanem készít bort is, szőlőt művel, nagyon megfogta az alkotásnak ez a folyamata. Nagyon sokrétű a szőlészeti és borászati tevékenység, számos területen kell nemcsak szaktudásilag, hanem fizikailag és szellemileg is otthon lenni. A szőlő megtermelése, azután a bor elkészítése magas szintű hozzáértést követel és ezt probálja újabb és újabb ismeretanyagok elsajátításával évről-évre egyre magasabb szinten művelni.
A Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán kezdett, mivel a kémia nagyon érdekelte, de két év műszaki egyetemista-lét után inkább a hozzá sokkal közel álló Élelmiszermérnöki Kart és ezen belül a borászatot választotta nagybátyja bátorítására. Diplomamunkáját Olaszországban az Udinei Egyetemen írta, a hozzá szükséges préseléseket Prosecco vidékén végezte. 2000-ben házasodott, 5 gyermekük van, Dóra, Regő, Hunor, Zalán és Hajna. Zalán és Hajna ikerpár.
Közben 2002-ben végzett a Szent István Egyetem Élelmiszer-mérnöki Karán, erjedésipari szakirányon.
2004-ben került a Milánói Egyetem Szőlész-Borász mesterkurzusára, ahol olaszul tanult szőlészetet és borászatot. 2005-ben sikeresen lediplomázott Olaszországban is. 2006-ban indította el saját borászatát Etyeken az Anonym Pincét.
2006 és 2018 között építgette tartályról-tartályra, lépésről-lépésre növelve az éves palackszámot, ahogy a piaci igények kívánták. Ezen idő alatt a Kerttrade Kft. borászati szaktanácsadója volt, így gyakorlatilag a teljes magyar borász társadalommal megismerkedett.

-Jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) -régebbi nevén Szent István Egyetem- Budai Campusán dolgozom tanársegédként a Szőlészeti és Borászati Intézet Borászati Tanszékén. 2019 óta borászati technológiát oktatok, valamint érzékszervi bírálatot tanítok egyetemistáknak és felnőttképzésben résztvevő hallgatóknak. Emellett a szüretben szőlőfeldolgozási és borászati technológiai gyakorlatokat is tartok.
-Tanársegédi állásom mellett doktori képzésben veszek részt a MATE Kertészettudományi Doktori Iskolában. Témám: Növényi fehérje alapú kezelések hatása bio szőlőből készített borok minőségére, különös tekintettel az élettani hatású vegyületek képződésére.
-A kőszegi borok kitörési pontja, a fajtákat nézve szerintem a blauburger lehet, mivel egy olyan szőlőről beszélünk, aminek bora már az első évben, rövid érlelés után fogyasztható, megfelelően gyümölcsös, és mély színű. A másik lehetőség a gyümölcsös rozék és fehérborok készítése, amire egyre nagyobb piaci igény van. Ilyen borokat egyre nagyobb számban és egyre jobb minőségben készítenek a kőszegi borászok. Az utóbbi 2-3 évben ők is elkezdtek vörösborokat nem csak frissen, hanem érlelten fahordós, kisfahordós érleléssel a piacra hozni, ez a kategória korábban teljesen hiányzott a palettáról.
-Egyetemi munkám mellett saját borászatom az etyeki Anonym Pince mindennapi teendőit is végzem, ami nem csak a cégvezetést jelenti, hanem a napi szőlészeti és borászati munkákat is. Feleségemmel és egy állandó alkalmazottal végezzük a munkákat, valamint a borok értékesítését segítjük borkóstolók tartásával. Első évjáratunkban 2006-ban palackban erjesztett, érlelt pezsgőt készítettünk chardonnay és pinot noir fajtákból. Kezdetben Szövényi Ernő borász nagybátyám szőlőiből készítettünk bort sauvignon blancból, chardonnayból, és pinot noirból. 2010-ben a halálát követően átvettük etyeki területeit, ami akkoriban 2 hektár szőlőültetvény volt. A következő évtől mi magunk műveljük a szőlőket, és jelenleg már 4,5 hektár ültetvényről szüretelünk. Első nagy sikerünket 2011-ben értük el zenit és szürkebarát házasításából készült Egyből kettő borunkkal, amely nevét ikreink születése miatt kapta. Abban az évben a Magyarországi Újbor versenyen az Egyből kettő borunk elnyerte a Magyarország legjobb újbora díjat. Évjáratról évjáratra a fogyasztói igények növekedése miatt egyre több területet vettünk birtokba, így mára már 25.000 palack bort készítünk. Csak palackozottan értékesítjük, főleg budapesti éttermeknek, szállodáknak, borbároknak. Etyeken a palackban erjesztett pezsgőknek nagy reneszánsza van, mi 2006 óta készítünk pezsgőt, jelenleg 4-5.000 palackot évente. Oszlopos tagja vagyok az Etyeki Pezsgő eredetvédelem csoportnak, akikkel 2016-2020 között létrehoztuk Magyarország első pezsgő eredetvédelmét az Etyeki Pezsgőt, amelynek első palackjait reményeink szerint 2 éves érlelést követően 2023-ban már kóstolhatnak a hozzánk látogató vendégek.
-Borászati szaktanácsadó időszakombant kerültem szoros kapcsolatba a kőszegi és csepregi borászokkal is, akiknek éves szinten tartottam szakmai előadásokat. 2013 óta a nagybátyám által létrehozott Vas megyei és kétévente Vas megyei- és Nemzetközi borverseny szakmai elnöki posztját is betöltöm.
-A kőszegi borászokkal még Szövényi Ernő nagybátyám ismertetett meg, és azóta is jó kapcsolatot tartok fent velük. Nagybátyám a rendszerváltást követően őket is ellátta korszerű feldolgozó gépekkel. A Vas megyei borversenyeket követően a borok értékelése során technológiai tanácsokkal is ellátta őket. Úgy gondolom, hogy megteremtette a stabil alapot, eszközöket adott a borászok kezébe, amivel jó borokat tudnak készíteni. Az én feladatom a finomhangolásban van, amióta szakmai tanácsokkal segítem őket, illetve a borverseny aktív résztvevőjeként bírálom a kőszegi borokat a borok minőségi szintjének emelkedése évről-évre tetten érhető. -Tapasztalataim szerint a blauburger szőlő Kőszegen találta meg igazi hazáját. Ezenkívül a kékfrankos fajta minden évjáratban jó minőséget ad és egyes kiváló évjáratokban a cabernet fajták is kiváló minőséget tudnak nyújtani. -A kőszegi szőlőkben évekkel ezelőtt elkezdődött a régi ültetvények cseréje és a gazdák alkalmazzák a modern szőlészeti technikákat is. A borkészítés során a borászati technológia fejlődése legjobban a rozé, valamint a fehérborokon érhető tetten, mivel a korszerű, reduktív szemlélettel elkészített borokhoz korszerű technológiára és megfelelő borászati felkészültségre van szükség.
-Az idén a szőlők fakadása Magyarországon a megszokotthoz képest 2 hetet késett, ami előnyös volt a késői fagyok szempontjából, mivel a zord télies időjárás így nem tudott kárt tenni a termésben. A késői fakadás miatt a szüret későbbi időpontra tolódására számítunk. A már kifejlődött hajtásokon megjelentek az első virág kezdemények, amikből a jövendő fürtök alakulnak majd ki, egyelőre jó termés ígérkezik, de ahogyan mondani szoktuk sokat alszik kint még a szőlő a szüretig.
-A kőszegi borászok szakértelme úgy gondolom megfelelő. Folyamatosan találkoznak és együtt kóstolnak, amivel fejlesztik tudásukat. Ezt tovább segítendő a Vas megyei borversenyt megelőzően nyílt borbírálatot szoktunk rendezni, ahol a problémás borokat kóstoljuk, kielemezzük, hogy egymás, vagy az évjárat hibáiból tanulhassunk.
-A vörösborok fogyasztása napi szinten jótékony hatással van a szívre- és az érrendszerre, ennek fényében napi 2-3 pohár bor csökkenti az elhízást, valamint a vörösborok rezveratrol tartalma miatt csökkenti a szívkoszorúér problémák okozta halálozás kockázatát. A vörösborok tele vannak fenolos vegyületekkel, melyek természetes antioxidásnként működnek és megkötik a szabad gyököket.
-Mivel nem Kőszegen élek, nem tudom megmondani mennyire tudatos borfogyasztók
a kőszegiek. Amit a helyi borászok által szervezett rendezvények alapján látok, hallok, hogy egyre többen érdeklődnek a minőségi palackos borok iránt és az is látható, hogy már nem csak az aktuális évjárat vörösboraira van igény, így a borászok korábbi évjáratokat is kínálják palackozott formában.
Kiss János