Kávészünet Mesterházy Balázs igazgató úrral
Három éve a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium élén
Amikor 2019 tavaszán egyházuk oktatási osztályáról először szólították meg iskola igazgatói ajánlattal, éppen Indiában élt a családjával. Első munkahelye Budapesten volt, még az egyetem mellett, a Sylvester János Protestáns - ma református - Gimnáziumban, ahol Bibó István igazgatósága alatt tanított angolt és hittant. Aztán 3 éves külföldi munka következett a távoli Indiában. A Tamil Nadu állambeli Kodaikanal International School-ban tanított 2002-2005-ig. Hazatérve Sopronba költöztek, ahol a Berzsenyi Líceum és az Eötvös iskolák iskolalelkésze lett, a Líceumban néhány évig hittant is tanított angol nyelven. Majd harkai gyülekezeti feladatokat látott el, hat éven át volt a gyülekezet lelkésze. 2016-tól az egyházmegye esperese is volt. Majd újabb 1,5 év India következett, immár családdal, ahonnan 2019. decemberében költöztek haza. Még felsorolni sem egyszerű a végzettségeit. Evangélikus teológus diplomát az USA-ban szerzett 1999-ben a chicago-i Lutheran School of Theology-n. 2002-ben diplomázott angol-könyvtár szakon az ELTE TFK-n, ugyanabban az évben az Evangélikus Hittudományi Egyetemen evangélikus lelkész végzettséget abszolvált. Mentálhigiéné és szervezetfejlesztési képesítést 2012-ben a Semmelweis Egyetemen kapott. Persze rendelkezik közoktatásvezetői szakvizsgával is, melyet a BME-n 2017-ben, tavaly pedig a Magyar Pszichodráma Egyesületnél pszichodráma-vezetői képesítést szerzett. Felesége Andrea, pszichológus, 2000 óta házasok. Két gyermekük a soproni Líceum diákjai, Boróka 10., Olivér 7. osztályos. Mesterházy Balázs 2020 januárjától a Kőszegi Evangélikus Középiskola igazgatója. A Magyarországi Evangélikus Egyház mintegy 70 oktatási intézményt működtet, ebben - többnyire a helyi gyülekezet fenntartásában – óvodák, valamint általános iskolák is vannak; középiskola – főleg gimnázium – 17 van.
– Volt-e korábban kapcsolata Vas megyével, Kőszeggel?
–Vas megyei születésű vagyok, Sárváron érettségiztem, testvérem Szombathelyen tanít, édesanyám a JMG-ben érettségizett, és a kőszegi evangélikus lelkészházaspárral vagyok régóta baráti viszonyban. – Sopronban lakom, alapvetően naponta ingázom, heti egy éjszakát szoktam a Harangtorony Szállónkban tölteni. Családomat sok minden Sopronhoz köti, gyerekeim iskolája, feleségem praxisa, így egyelőre nem gondolkoztunk költözésben, bár nagyon élhető város Kőszeg, biztosan szeretnénk itt. –Nagyon szeretek a diákok között lenni, az iskolai lét az alapközegem – mondom ezt akkor is, ha alapidentitásomnak a lelkészt tartom. Azt gondolom, hatalmas erő van abban, hogy formálhatunk ránk bízott fiatal életeken, és elindíthatjuk – és egy ideig kísérhetjük – őket egy úton.
– Ismerte-e korábban a kőszegi intézményt?
– Alapvetően igen, hiszen soproni testvérintézmény iskolalelkészeként és egyházunk nevelési és oktatási bizottságának tagjaként volt rálátásom a kőszegi iskolára is, valamint Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkésszel több közös projektet is csináltunk. Iskolalelkészként azt láttam, hogy milyen jó olyan diákokkal dolgozni, akik előtt nem feltétlenül az egyetemi felvételi lebeg, hanem ráálltak már korábban egy szakmai útra. Bizottsági tagként ráláttam arra is, hogy milyen nehéz jól és gazdaságosan működtetni egy szakképző iskolát a folyamatosan változó törvényi környezetben.
–A diákok jelentkezésükkor pontosan tudják, hogy egyházi fenntartású iskolába jelentkeznek. Elfogadják az iskola szellemiségét. Ön hogyan látja?
– Éppen így látom, hogy elfogadják. Vannak természetesen azok, akiknél ez kifejezetten fontos, és mindenképpen evangélikus intézményben szeretnének tanulni, valakinek ez egy olyan plusz, ami nem igazán érinti meg, valaki pedig ajándékként élheti meg az ittlétet. Azt gondolom, hogy kollégáimmal azon vagyunk, hogy természetes legyen az a közeg, ahol elfogadjuk a teremtettségünket és Istennel való kapcsolatunkat.
– Miért éppen India lett anno az úticéljuk?
– Először 2002 és 2005 között éltünk kint feleségemmel, akivel már házasságkötésünk előtt elhatároztuk, hogy szeretnénk majd huzamosabb ideig külföldön élni, lehetőleg egy olyan országban, ahol a keresztyénség kisebbségben van. Már onnan hazajőve tudtuk, hogy majd egykor gyermekeinknek is szeretnénk megmutatni azt az elfogadó környezetet, színvonalas iskolai közeget, amit mi átéltünk, aztán erre sor is került 2018 nyarától.
– Mit tapasztalt az oktatással kapcsolatban?
–Mi egy nívós, amerikai alapítású, nemzetközi iskolában dolgoztunk, így az egész indiai oktatásra nincsen valós rálátásom, bár ottlétünk alatt természetesen láttunk helyi iskolákat is, amelyeken nagy nyomot hagyott a brit uralom. Nagylétszámú, gyengén felszerelt iskolák fogadják az egyenruhás indiai diákokat a falvakban, a városokban emelkedik a színvonal, és vannak a nemzetközi iskolák, amelyek pedig valóban minden szinten felveszik a versenyt más földrész-beli intézményekkel.
–Milyen különbözéseket, hasonlóságokat érzékelt?
–Őszintén, csak a saját iskolánkról, a Tamil Nadu állambeli Kodaikanal Nemzetközi Iskoláról tudok beszélni, amely egy fejlett intézmény 2000 m magasan a hegy tetején egy viszonylag izolált kampusszal, és minden feltétel adott egy bentlakásos, multikulturális iskola működéséhez.
–Tudja-e hasznosítani az ott tapasztaltakat?
–Mindenképpen, és nemcsak azért, mert eleve vallom, hogy minden formál bennünket, amit átélünk és megtapasztalunk, hanem azért is, mert valóban egy olyan inspiráló közegben voltunk, ami segített frissnek és motiváltnak maradni. Egész konkrétan az ottani nemzetközi érettségire felkészítő program – International Baccaleureate (magasszintű, egységes nemzetközi oktatási forma) – értékelési rendszeréből tudtunk olyan elemeket átvenni a saját gimnáziumi programunkhoz, amely talán segíti az alternatív pedagógiai elemet is szélesebb körben alkalmazni.
– Milyen fejlesztések voltak a közelmúltban és vannak-e esetleg most is az intézményben?
– Amikor érkeztem 2020 januárjában, akkor már vége felé közeledett a KRAFT-program, amely nagyot lendített az iskolán, hiszen ennek keretében tudtuk létrehozni a Harangtorony Szállót, és megújítani tankertünket, tangazdaságunkat, tankonyhánkat. Ezen kívül természetesen folyamatosan élvezzük a MEE támogatását, az ő segítségükkel tudtuk megújítani főépületünk homlokzatát, a szolgálati lakásokat kívülről, tangazdaságunk oktató épületét és kollégiumunkat. Most várjuk egy pályázat elbírálását a belső felújításhoz.
– Kőszegen jelenleg 3 középiskola működik: a Teki, a gimi és az Árpád-házi. A működés egyik feltétele a normatíva okán a gyermeklétszám.
– Az elmúlt években hál’Istennek elkezdett növekedni a diáklétszámunk. Érkezésemkor 188 diák volt, a tavalyi évet 211 diákkal fejeztük be, az ideit pedig 254 diákkal indítottuk. Azt látjuk, hogy nem feltétlenül egymással „versenyzünk” Kőszegen, nekünk sokkal inkább a megye többi szakképző intézményével kell a diákokért megküzdenünk. Az pedig sajnos nagy igazság, hogy „meg nem született gyerekeket nem lehet beiskolázni”.
– Hogyan tudják a versenyképességüket tartani?
– A saját arculatunkat szeretnénk erősíteni: gimnáziumban az evangélikus vonalat, a teremtésvédelmi profilt, a színvonalas és nyugodt kollégiumi környezetet, és azt a hangsúlyt, hogy nálunk mindenki megtalálhatja egyéni tanulási útját. Szeretnénk a jövőben gimnáziumi osztályainkban úgy használni alternatív pedagógiai elemeket, hogy az valóban mindenkinek a javát szolgálja, szívesen és eredményesen tanuljanak diákjaink. Szakképzésben pedig fő profilunk a két nagy ágazatunk marad: mezőgazdaság és turizmus-vendéglátás. Ezen kívül a logisztikus-képzésünket szeretnénk megerősíteni, de új ágazat beindítására nem gondoltunk.
– Úgy látom, ha ezekben az ágazatokban folytatjuk a megkezdett munkát kollégáimmal, akkor jó úton haladhatunk. Több helyen elmondtam már, hogy az oktatás sokkal inkább tartom karakterformálásnak, mint információátadásnak, és ezért is érzem fontosnak, hogy minden döntésünknél a teljes embert lássuk. Az is lényeges, hogy azokkal a diákokkal tudunk dolgozni, akik hozzánk jönnek, de a színvonal folyamatos emelése és a megújulásra való állandó igény fenntartása a mi feladatunk. Bízom abban, hogy az elkövetkező években nyugdíjba készülő kollégákat is tudjuk majd pótolni, bár sajnos a többfelé látható pedagógus-korfa nálunk sem tér el az átlagtól.


Kiss János