Kávészünet ifjabb Bariska Istvánnal
Egzisztenciáját nyelvtudásának köszönheti

Ifjabb dr. Bariska István büszkén mondja, hogy fiatalosságát gyermekeinek, a 8 éves Fruzsinának és a 4 éves Lillának, no meg feleségének, Kingának köszönheti. Őt Szombathelyről csábította Kőszegre, de már lakni semmi pénzért nem menne vissza, dolgozni viszont naponta odajár a Tankerület projektjeit menedzseli. Szülei több mint fél évszázada itt élnek, öccse családja is hazaköltözött Szentendréről és itt épített otthont. István érettségi után Debrecenben járt a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, történelem-német szakon végzett. A harmadik évet követően -a rendszerváltozás idején- egy évet a Bécsi Egyetemen is tanult német-skandinavisztika szakon. Belekóstolt a svéd nyelv rejtelmeibe, német nyelvi készségeit az anyanyelvi környezet teljesen „rendbe tette.” Azon túlmenően megtanult idegen környezetben élni. Eleinte egy ismerősnél lakott, pár hónap elteltével azonban önállósította magát, egy cég alkalmazta, teljesen önellátó lett és saját maga teremtette elő kinti életének, tanulmányainak az anyagi feltételeit, még félre is tudott rakni. Majd a negyedik évet Debrecenben folytatta. Jót tett az egyéves bécsi egyetemi kiruccanás, hisz német tudását úgy megalapozta, hogy az ötödik évben köztársasági ösztöndíjas lett. Az egyetem után nyáron Tirolban egy konferencián vett részt, indulás előtt édesanyja fedezte fel az újságban, hogy Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnázium német tanárt keres. Így kötött ki kezdő tanárként először Szombathelyen. Évek óta készítem a Kávészünet rovatba az interjúkat. Sok beszélgetőtársammal nem először találkozom, ismerem is őket és amikor leülünk egymással szemben, kiderül, hogy igencsak felszínes tudásunk van a másikról. Istvánt is kisgyerek kora óta ismerem, mégis érdeklődéssel hallgattam, amit elmondott pályájáról, életéről. Sok mindent most tudtam meg róla kávézás közben, az Írottkő Szálló halljában.
-Egy év után átcsábítottak a Savaria Szakközépiskola gimnáziumi osztályába. Azonban ez is csak egy évig tartott, mert 1994-ben felvételiztem az akkor induló doktori (Phd) képzésre Debrecenben. -Igazából nehezen emésztettem meg, hogy nem vagyok már diák, vissza akartam menni az egyetemi közegbe. Érdekelt a nyelvészet, németből szerettem volna doktorálni. Azonban a meghirdetett témák nem hoztak lázba. Közben az egyik barátom megtudta, milyen terveim vannak és áthívott a Történelmi Intézetbe, mondván, hogy van náluk egy szellemtörténeti alprogram, ahol foglalkozhatnék az osztrák történelemmel. Felvételiztem, és állami ösztöndíjjal felvettek erre a Phd-képzésre, nappalira. Ez azt jelentette, hogy visszamentem Debrecenbe, ott éltem, kollégiumot kaptam, tanultam, kutattam. Két évet töltöttem ott el, a harmadikon hazajöttem, a képzés három éves volt. Kicsit később megírtam a disszertációmat, melynek témája és címe "Az osztrák identitás és önállóság kérdéséről 1945 előtt és után". -1997-et már itthon töltöttem, állást kerestem. Eszembe jutott, hogy még a Kanizsaiban együtt érettségiztettem dr. Iker Jánossal, a Bolyai akkori igazgatójával, ő volt az elnök, halkan megkérdezte: - nem akarsz átjönni hozzánk? Megmaradt bennem. Felhívtam. Három és fél évig tanítottam nála. Majd 2001 februárjában kimentem Amerikába, a nyugati parton kötöttem ki. -Egy csomó időt igénybe vett, mire állást kaptam. Rengeteg álláshirdetésre reagáltam, szakmai önéletrajzomat legalább 200 helyre elküldtem. Egy címzettől kaptam választ, ez pedig a San Franciscoi Waldorf School (Waldorf iskola) volt. Onnan hívtak fel telefonon, hogy menjek el interjúra. Ez a tipikus amerikai interjú volt. Velem szemben legalább 15 ember, beültettek egy terem közepébe és faggattak, hogy mit keresek itt, mit is akarok csinálni. El kell mondanom, hogy doktorandusz időmben, még Debrecenben megismertem egy oklahomai történész professzort, aki nagyon jó barátom volt, nem volt egy nyelvi fenomén, engem jobban érdekelt, hogy vele tudjak kommunikálni. Így elindult az érdeklődésem az angol iránt. Szóval az interjúra, anélkül, hogy grammatikailag, vagy a szóhasználatot illetően topon lettem volna igen alaposan felkészültem, Nagyon alapos tudok lenni. Végig gondoltam, mi történhet egy ilyen interjún. Bizonyos paneleket be is gyakoroltam. Be is jöttek a sztereotípiák. Egy hónap múlva hazajöttem, a doktori szigorlatomat letenni. Indulás előtt jött a telefon, hogy elnyertem a megpályázott állást San Franciscoban. Itthon annak rendje-módja szerint le is szigorlatoztam. -Szóval Waldorf iskola! Hát ez nem az a világ, amibe én való vagyok, ráadásul leöntve még egy kis kaliforniai mázzal. Minden lehetőséget végigpróbáltam, tanítottam az általános iskolai és középiskolai évfolyamokon is. Az iskola két külön kampuszon helyezkedett el. Míg a gimnázium a város szegényebb, latin negyedében volt, addig az általános iskola San Francisco gyönyörű, viktoriánus házakkal büszkélkedő részén volt található. Egy évig tanítottam Amerikában, 2002 júniusában aztán hazajöttem. -Közben megvédtem a doktorimat és Miszlivetz Ferenc professzor úr hívott meg az Akadémia egy regionalizmusokkal foglalkozó kutatócsoportjába és bekapcsolódtam ISES Alapítvány Kőszegen futó projektjeibe. Közben kiírtak egy főiskolai docensi pályázatot, melyet megnyertem és 2003-től Szombathelyen az egyetemen, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetén belül működő Nemzetközi Tanulmányok tanszékén tanítottam tovább. Elhelyezkedtem a Berzsenyi Dániel Főiskolán, mely később Nyugat-magyarországi Egyetem, majd ELTE lett. Akkoriban, 2003-2004-ben az uniós csatlakozásunk idején ez nagyon felfutott szak volt, mindenki ott akart tanulni. Harminc helyre 90-nen jelentkeztek. -Idővel kezdett lecsengeni a kezdeti érdeklődés. Több helyen is próbálkoztak e népszerű szak honosításával, nem lehetett biztos az ember a munkahelyében. Összeállítottam egy vaskos portfóliót és 2012-ben beadtam a pályázatomat Burgenlandban. Előtte azonban megnéztem mire van igény. Az angolra volt kereslet. Gyorsan letettem a felsőfokú angol nyelvvizsgát. Akkor még létezett 2 éves angol mesterképzés Szombathelyen. Közben már megvolt az állásom. Beígértem, hogy ezekkel a végzettségekkel is rendelkezni fogok. Mit ad Isten? szól a telefonom, a vonal túlsó végén a felsőpulyai Handelsakademie igazgatónője azt mondja, mégse angolt, hanem németet tanítsak. Ha muszáj, megcsinálom -mondtam. Végül is angoltanárként kezdtek el foglalkoztatni. 2012 óta egy ma már kifutó modellt vezettek be az általános iskolai tanárok (Landeslehrerek) mellé a főtantárgyak tanításába (angol, matek, német) bevontak úgynevezett Bundeslehrereket, akik a középiskolákban tanítanak. Őket a Bund fizeti, nem a Land. Tehát ketten vannak az osztályban, amit hangzatosan Teamteaching-nek hívnak. Két iskolában kezdtem kint tanítani, Felsőpulyán a Handelsakademien, és Lékán a Neue Mittelschuléban. Előbbi egy kereskedelmi szakközépiskolásnak, utóbbi az itthoni általános iskolai felsőtagozatnak felel meg. Tele voltam angolórákkal, teljes állásban kezdtem, mely azóta is megvan. Két év múlva Lékáról Steinbergbe kerültem a Marianumba. Ötödik éve, hogy ott is tanítok. Közben tanítottam Kobersdorfban, Stoob-ban a Keramikschuleban. -Teljes értékű Bundeslehrer vagyok, idén februárban meg is kaptam a kinevezésemet. Öt kilométerrel arrébb egy más világ az oktatás. Nincsenek olyan őrült drukk alatt a gyerekek, mint nálunk. Úgy néz ki, hogy megszűnik a kéttanáros oktatás, és attól kezdve az angol mellé bejön a másik két szakom is, a német és a töri. Amikor Szombathelyen a tanszéken tanítottam, már ott is részben angolul adtam elő az egyetemes történelmet. Családunkban van egy nyelvi vonulat. Nagyapám, dr. Bariska Mihály nyelvkönyveket írt, apám német szakos tanár diplomával is rendelkezik, az öcsém is kiválóan beszél nyelveket. Én az egzisztenciámat, a létemet döntően a nyelveknek köszönhetem.

Kiss János