Kávészünet Horváth János festőművésszel
Öt éven át rajzolta, festette a Szőlő Jövésnek Könyve lapjait
A Kőszegi Önkormányzat kiemelt kultúrpolitikai célja ebben az évben, hogy az 1740-től vezetett Szőlő Jövésének Könyvét a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felvetesse. A kisváros közel 300 éves szokása olyan, a világon egyedülálló érték, mely megbecsülést, kiemelt figyelmet érdemelve, képes és méltó a nemzeti kulturális értékeinket gazdagítani. A könyv Kőszeg szőlő- és bortermelésének egyedülálló dokumentuma. Tartalma a minden esztendőben Szent György napjáig kifejlődő szőlőhajtások művészi igényű grafikákkal történő berajzolása, finom ecsetvonásokkal történő megörökítése. Április 24-én a gazdák hajnalban lemetszik a bemutatásra szánt vesszőket a különböző dűlőkben, a levágott jövéseket származási helyükkel, a szőlő fajtájával gondosan megjelölik, majd a hegybíró vezetésével a szőlősgazdák társaságában táncosok, díszesen öltözött és felfegyverzett darabontok kíséretében a polgármester elé viszik. A hegybíró beszámol az elmúlt borászati év eredményeiről, a szőlőtőkék jelenlegi állapotáról. A polgármester elrendeli az új hajtások bejegyzését a Szőlő Jövésnek Könyvébe, melyet üvegbúra alatt őrizve visznek az ünnepélyes ceremónia helyszínére. A berajzolás után egész napos rendezvénysorozat veszi kezdetét. Horváth János határinkon túl is ismert festőművész az ötvenes évek végén öt éven át örökítette meg a hajtásokat. Erről beszélgettünk vele. A Tanár Úr Oroszváron/Rusovce született 1930-ban. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1950-54-ig Hincz Gyula volt a mestere. Kőszegi évei után Szombathely következett. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanáraként ment nyugdíjba 1992-ben.
- Bár Horváth János tanár úr 1958-ban – a Tanítóképző átköltözésekor –Szombathelyen telepedett le, 1957 és 1961 között Ön rajzolta a Szent György napi hajtásokat.
-1955-ben jöttem a Tanítóképzőbe tanítani. Az iskolai tanári munkán túl igyekeztem bekapcsolódni a város életébe, képzőművészkört is vezettem. Szövényi Pista bácsi a múzeum akkori megbízott igazgatója kért fel, hogy ebbe a könyvbe fessem bele a jövéseket, melyeket minden év április 24-én, Szent György napján hoznak be a különböző dűlőkből. Nagy feladat volt, az 1740-ben megkezdett könyvbe belerajzolni, belefesteni. Nem volt lehetőség a javításra, a könyv lapját eltávolítani pedig nem volt szabad. Az akvarell olyan technika, amit nem nagyon lehet javítani. Jól sikerült az első bejegyzés, mert Pista bácsi a továbbiakban is megbízott a feladattal. Sőt, amikor 1958-ban itt Kőszegen a tanítóképzés megszűnt, - Szombathelyen folytatódott felsőfokon- utánam küldte a hajtásokat és a Könyvet cipősdobozban, hogy rajzoljam meg őket. Úgy emlékszem, Takács Béla matematika tanár kollégám hozta magával, aki innét járt be a képzőbe tanítani.
-Volt-e annak idején ünnepség, amikor berajzolták a hajtásokat. Volt-e jelen közönség?
-Semmi nem volt. Megkaptam a felkérést: -Itt van a Könyv, itt vannak a hajtások, melyeken egy cédulára rá volt írva, melyik dűlőből vágták őket. Elárulom, nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy folytathatom ezt az évszázados hagyományt, de azt soha nem gondoltam, hogy ez valamikor olyan nagy dolog lesz, hogy majd még beszélünk is róla. Szerettem csinálni ezt a munkát, mint ahogy egyébként is a festést, a rajzolást. Természetesnek vettem, hogy mindig a helybeli rajztanár készíti el. A hajtásokat akkoriban Szövényi István vette át és ő továbbította nekem. A Tanítóképzőnek szép nagy rajzterme volt, megfelelő világítással, ott készítettem el a bejegyzést. Nem volt nagy ünnepség, ezt a város zártsága is meghatározta. Anyám egyszer meglátogatott Győrből. Érkezését otthon is, itt is be kellett jelenteni a rendőrségen. Bonyolult dolog volt ideutazni. Ez az elzártság is meghatározta, hogy itt mozgalmas élet nem volt. Nem lehett ide vendégeket hívni.
-Volt-e egyházi megáldása a hajtásoknak?
-Nem emlékszem, abban az időben nem szántak e tekintetben sem szerepet az egyháznak. Egyszerűen behozták a hajtásokat, a múzeumigazgató összegyűjtötte, ő a könyvvel együtt átadta nekem azzal, hogy rajzoljam be. Ez akkor egy feladat volt. A könyvet a Múzeumban őrízték, egyszer egy vitrinben láttam. A város már akkoriba is igen nagy kincsnek tartotta. A szüretet követően –a rajzok és a bejegyzések alapján - levonták a következtetéseket az éghajlat, az időjárás hatásairól. Nem passzióból csinálták, hanem azért, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. Hogy ki írta a szöveges bejegyzéseket, a szakmai szövegeket, azt csak megtippelni tudom, talán a bortermelők. A könyv mindig a múzeumban volt, nem emlékszem arra, hogy akár a bejegyzés körüli napokban, vagy a szüreti mulatságok táján előkerült volna. Akik akkoriban intézték, sem gondolták azt, hogy ez egy nagyon nagy jelentőségű dolog. Azt tudták, hogy fontos, hogy értéke van, hiszen két évszázad van benne, de különösebben nem foglalkoztak vele. Talán még az itteni lakosok sem tudhatták nagyon, hogy van ilyen is. Sem szüreti felvonulásra, sem borünnepre nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a Királyvölgyben nagyon sok szőlő volt. Akkoriban nem nagyon érdeklődtem a borok után, ennél fogva nem ismertem borászokat sem. Mindössze három évet éltem Kőszegen, nem olyan hosszú idő ez, hogy széleskörű ismeretségeket kössön az ember. A Szabóhegyre jártunk szórakozni a kollégákkal, néha megfordultunk a káplánnál, ahol nagy kártyacsaták zajlottak, ahol kibiceltem.
-Tudja-e kik rajzolták még Ön előtt a könyvet?
-Kettőt közülük ismertem is - itt a könyvből is kiolvasható -1952 és 1955 között Schmidt Béla rajzolta, közvetlenül előttem pedig Wisinger Rezső. Schmidt Béla a képzőben tanított rajzot, úgy tudom, Amerikába került. A Wisinger pedig gimnazista volt akkoriban. Rajzolt, festegetett. Sokszor kért szakmai tanácsot tőlem. Ő is elment 56-ban.
-Visszatérve a rendezvényekkel, nyilvánossággal kapcsolatos kérdésre - meghatározó körülmény volt a város zártsága is. Anyám egyszer meglátogatott Győrből. Be kellett jelentenie az ottani rendőrőrsön, amikor megjött első útja itt is a rendőrségre kellett vezessen. A Struccban –hivatalos szálláson lakhatott. Bonyolult dolog volt ideutazni. A személyi igazolványunkban egy nagy 2-es jelezte, hogy itt lakunk. Akik más településről jártak be dolgozni, nekik egy 1-es jelezte, hogy bejöhet a városba. Akinek ilyen nem volt, annak külön engedély kellett. Ez az elzártság is meghatározta, hogy itt mozgalmas élet nem volt. Nem lehett ide vendégeket hívni. Korábban Sárváron éltem, ott kaptam megbízást - mint rajztanár – szüreti mulatság plakátjainak az elkészítésére. Ott voltak ilyen rendezvények. Kőszeghez képest ott egy szabad, átjárható világ volt. Ez is mutatja, ogy az itteni élet elnyomattabb volt, mint máshol.
-Hogyan készítette a bejegyzéseket a könyvbe?
-Folytatva a hagyományt, akvarellel festettem, ami egy lazúros festék. Attól függően, hogy mennyi festéket vettem az ecsetre, jobban takart, vagy átlátszó volt a szín. Ha azt akartam, hogy legyen sötétebb, -de már volt valami szín rajta-, meg kellett hagyni száradni és másik lazúrral ráfestettem. A vázoló vonalakat felrajzoltam, mert meg kellett komponálni a képet nagyon halvány ceruzavonalakkal, utána kezdtem festeni. Követelmény volt a méretazonosság, a szín, a forma. A legnagyobb kihívás az volt, hogy azonnal jónak kellett lennie a képnek. A feladat arra sarkallt, mint festőt, hogy ennek elsőre jónak kell lennie. Egy levél erezetét alá kell festeni a színével, utána a sötétet úgy megfesteni, hogy az erezet megmaradjon. Ugyanis az akvarell nem fedőfesték, hanem áttetsző lazúr. Ami alul van, meg ami föléje kerül, azok adják ki azt, amit szeretnék látni. A melléje írt szakmai szöveggel együtt volt teljes a bejegyzés. A szüret után ebből következtethettek a termésre. A könyv lapjait forgatva, lehet látni, például 1961-ben nagy levelek voltak, emitt meg csak rügy, vagy rügykezdemények. Nyilván más volt a termés abban az évben.
-Milyen érzés közel 60 év után ismét kézbe venni, lapozni ezt a világon egyedülálló relikviát?
- Amikor annak idején a felkérésnek eleget tettem, távolról sem gondoltam, hogy egykor majd ekkora tisztesség övezi ezt a tevékenységet, de most, hogy tudom miről van szó, igazán meghatódottan veszem ismét kézbe. És ez nem adatik meg bárkinek. Nagy dolog az én életemben is, hiszen talán én is hozzájárultam, hogy ezt a célt elérjék. Nekem is nagy öröm lesz, ha megvalósul a terv. Örömmel és nagy várakozással nézek az idei ünnepség elé, melyre engem is meghívott a város vezetése.
Kiss János

A Kőszeg és Vidékében megjelent cikk bővített kiadása