Kávészünet Harangozó Vilmos plébános úrral
A templomok és a hitélet elhivatott építője, renoválója
Vallásos családba született, több rokona lett pap, természetes, hogy a hivatás már 9-10 éves korában foglalkoztatta. Amikor 1968-ban felszentelték, Szentpéterfáról 12 élő pap volt szerte a világban, ebből hetet a rokonsága adott: Harangozó Jánost, Harangozó Ferencet, Kurcz Pált, Krammer Rafaelt, Geosits Istvánt, Hirschl Józsefet és őt, akik közül a legidősebb, nagyapja testvére, szalézi szerzetes volt. Az öt másik falubeli Ausztriában, Amerikában, a világban szétszóródva működött. Középiskolai tanulmányait Esztergomban a Ferenceseknél végezte. A ballagás után jelentette be a szüleinek, hogy jelentkezik a szombathelyi püspöknél a szemináriumba. Anyai nagyanyjának tudja be, hogy így döntött, hiszen éjjel-nappal e célért imádkozott. Vallja, hogy a papi hivatásért imádkozni kell. A vendvidéki és zalai ténykedése után másodszor szolgál Kőszegen, kilenc éve jött vissza, márciusban betöltötte a hetvenet. Ebből az alkalomból beszélgettünk életéről, hivatásáról, munkájáról. Három új templomot épített, bárhol szolgált, mindet felújította.
-Első állomáshelyem Rábakethely volt, ahol mindjárt szemet szúrt a főnökömnek a működésem. Vettem egy magnót a farkasfai hívek unszolására, ráénekeltük a vasárnapi énekeket a kántor orgonakíséretével, amitől emelkedettebb lett a szentmise hangulata. A magnó harminc évig megvolt. Következtek a muraszemenyei évek, majd Páka és a kőszegi káplánság. Itt a beatmiséimmel keltettem feltűnést, melyeket ősszel és tavasszal szerveztem. Át is kellett tenni a helyszínt Kőszegfalvára. A zenekarok hol vidékiek, hol Budapestiek voltak.
-Káplán korában megszervezte a papi közösséget is a környék papságával.
- Inkább úgy mondanám, hogy ötletemet támogatták a többiek, úgy gondoltam, ne a káplán szervezzen - és a bozsoki plébános Gerencsér István adta a nevét hozzá. Seregély Istvánnal a kőszegszerdahelyi plébánossal ő beszélt és kilenc évig működött ez a papi közösség, kezdetben hat pappal. Alsószölnökre kerülve akkor is minden hónapban találkoztunk valamilyen ünnep, szentségimádás, vagy névnap alkalmával. Ilyenkor szentmisén vettünk részt, egyikünk prédikált, majd közösen vacsoráztunk, ahol tapasztalatcsere, beszélgetés folyt. Eleinte csak ez az egy falum volt, de két év múlva már hozzám tartozott Rábatótfalu és Szakonyfalu, de addig is tartottam ott hitoktatást és vasárnapi szentmisét. A leromlott állagú templomokat meg kellett újítani. Az alsószölnöki nyolc évig, a rábatótfalui, meg a szakonyfalui templom renoválása hat évig tartott. Nem csoda, ha kitanultam a statikai, ács, kőműves ismereteket. A közösen végzett munka kiváló közösségépítő tevékenység is. Eleinte meg kellett mutatni, hogy pénz nélkül is lehet dolgozni. Van talicska, lapát és két kezünk, ez kezdetben elég.
-Molnáriban , Tótszerdahelyen és Semjénházán új templomot épített.
-A tótszerdahelyiekkel megegyeztünk, hogy először a molnárit építjük fel, ha a hívek is akarják. Akarták! A felszentelése után másnap megkezdjük itt is az építkezést. Így is lett. Még egy horvát nyelvű imádságos könyvet is összeállítottunk három pedagógus hölggyel, hogy anyanyelvükön is gyakorolhassák vallásukat. Magam is horvát anyanyelvű lévén, igazán kedves feladat volt. Semjénházán is megépítettük az új Isten házát. A tótszerdahelyi templom építése kapcsán ismertem meg Parditka János statikust, aki elhívott a tanzániai Mbuluba a székesegyház építéséhez. Részt vettem a munkálatokban, hatszor jártam náluk, ott voltam a felszentelésén is.
-Kőszegi plébánossá történt kinevezése is mindjárt egy óriási feladattal indult.
-Vasárnapi reggeli szentmisére készültem a sekrestyében, -2007 januárjában - amikor hatalmas csörömpölés zaja törte meg a csendet. Az oltár mögötti középső ablak rózsaablakának, - melyen az Atyaisten van megalkotva- fele behajolt a szélvihar erejétől. Szerencsére csak a kisebb darabok sérültek a mozaikszerűen elkészített ólomüveg diszítésben. A misét követően azonnal állványoztunk, mentettük a menthetőt Kiderült, szörnyű állapotban volt valamennyi. Elfáradt a százéves ólomkeret. Ezt megelőzően már a tetővel foglalkoztam, saját felmérésem szerint is elképesztő, ami a pala alatt látható. Igazából az ablakok javítása feladta a leckét. Újakat csináltatni elképzelhetetlen, hiszen ezek az ország legszebb ablakai, értékesebbek mint a Mátyás templomé. Az összes ablakot megmentettük, azóta duplaüveg védi őket, újabb száz évig nem kell hozzájuk nyúlni, 64 millióba került. Az anyagiak támogatásában nagy segítségünkre volt a Szombathelyi Püspökség. Sajnos, a centenáriumra újrafestett templombelső is megsínyli a beázásokat, tenyérnyi darabokban potyog, térképesedik a mennyezet. Itt most bajban vagyunk, mert nem jön a segítség, pedig minden fórumot megkerestem, még az államtitkárokat, minisztereket is. Ugyanez a helyzet a Szent Jakab templommal is. Amikor az ember valamit meg akar újítani, abban a pillanatban megjelenik a Műemlék, velük is hajlandó vagyok konzultációra, de az értelmetlen dolgokat nem tudom elfogadni. Szeretem észszerűen szervezni a munkafolyamatokat, fontossági sorrendben. A külső tatarozásban mindig első a tető, a homlokzat javítása értelmetlen mindaddig, amíg az ablakok javítása vagy cserélése meg nem történik – ha szükséges.
Mindemellett igen jó kapcsolatot ápol a három nagy egyház a városban, jó példa erre a januárban megtartott ökumenikus imahét, ahol a missziós atyák és a nővérek is részt vesznek. A szentmisék most is három nyelven folynak. Nagy az igény a magyar mellett a horvát és a német nyelvűre is. A kisebbségek fennmaradásában a nyelv és a vallási közösség meghatározó, melyhez kell a meghitt környezet, az imádságra alkalmas templom . Ezért küzd ma is szívvel-lélekkel Harangozó Vilmos atya.
Kiss János


A Kőszeg és Vidéke cikk bővített kiadása