Kávészünet Guttmann Ferencné intézményvezetővel

Marika ősztől nyolc intézményt irányít a Központi Óvodából. Az idáig vezető út -ahogy ő fogalmaz- kacifántos volt. A közgazdasági érettségi után, mely alapos számviteli ismereteket adott, kilenc évig a kőszegszerdahelyi termelőszövetkezetben dolgozott, könyvelő és pénztáros munkakörben.

Kávészünet Guttmann Ferencné intézményvezetővel
Marika ősztől nyolc intézményt irányít a Központi Óvodából
Az idáig vezető út -ahogy ő fogalmaz- kacifántos volt. A közgazdasági érettségi után, mely alapos számviteli ismereteket adott, kilenc évig a kőszegszerdahelyi termelőszövetkezetben dolgozott, könyvelő és pénztáros munkakörben. Ezen ismeretek most nagyon jól jönnek. A változás szelei ’92-ben már a téeszekben is érezhetőek voltak, ekkor helyezkedett el Bozsokon képesítés nélküli óvónőnek. Az ottani vezető óvónő, Kuticsné Fatalin Mária indította el a pályán, ő noszogatta, hogy végezze el a főiskolát. A határozott idejű megbízatását követően, 1995-től Kőszegre került az Alsóvárosi Óvodába, amelyet egy év múltán bezártak. Azóta a Központi Óvoda a munkahelye, időközben a diplomás óvodapedagógusi képesítése is meglett. Végigjárta a lépcsőfokokat, volt munkaközösség-vezető, megszerezte a fejlesztő pedagógus, majd a közoktatásvezetői szakvizsgát. Mindez – 3 kicsi, ma már felnőtt gyermeke és a munka mellett – nem sikerülhetett volna férje és támogató családi háttere nélkül. Tagja volt a közben bevezetett minőségbiztosítási teamnek. 2007-től intézményvezető helyettesi megbízást kapott Bodvainé Döbrősy Elvira akkori intézményvezetőtől, mely 2010-ig tartott. Intézményvezető kolléganője a közelgő nyugdíja miatt nem pályázott újabb 5 évre, Marika akkor egy évig megbízott vezető lett. Aztán 2011-től pályázat útján kapott megbízást az intézményvezetői feladatok ellátására. Ettől az évtől vezették be a köznevelési törvényt is, mely sok újdonságot, és még több megoldandó vezetői tennivalót hozott magával. Helyettesi megbízatásával egyidőben lett az óvoda fenntartója a Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása. Fenntartójuk ekkor döntött az óvodák integrálása mellett, hozzájuk került a Felsővárosi, a Horvátzsidányi és a Peresznyei Tagóvoda. Két év múlva új intézményegységgel bővültek. Hozzájuk került az akkor elkészült bölcsőde. Már akkora az igény rá, hogy folyamatban van a bővítése. 2017-től az intézmény fenntartója ismét Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete. A tagintézményekben tagóvoda-vezetők segítenek az átadott intézményvezetői feladatok megoldásában, de a munkáltatói jogok gyakorlója az intézményvezető. Az étkeztetést egy közétkeztető cég biztosítja, így mindenütt melegítőkonyha működik. Újabb kihívások várnak rájuk, hiszen szeptembertől hozzájuk kerül az Újvárosi, a Kőszegfalvi és a Velemi Tagóvoda is. Ősztől az integrációs bővüléssel 34 óvónő, 5 pedagógiai asszisztens, 16 dajka, 2 óvodatitkár, 2 kertész, udvari munkás, a bölcsődében 5 kisgyermek nevelő, 1 bölcsődei dajka lesz a Kőszeg Meseváros Óvoda és Bölcsőde alkalmazottja.

-A vírusidőszakban a székhely óvoda volt a városban a kijelölt ügyeletes óvoda március 11-től május végéig. A szülők május 2-től igényelték kis létszámban az ügyeleti ellátást.
-Mint az iskolákban – mi is online foglalkozásokkal igyekeztünk tartani a kapcsolatot a kis óvodásainkkal. Óvónőink az előre eltervezett tevékenységeiket a csoportok facebook oldalain keresztül küldték a szülőknek. Örültek neki, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk.
- Május végétől 5 fős csoportokban fogadtuk a gyerekeket, de az nem volt ideális helyzet senkinek sem. A szülők nem jöhettek be az épületbe, az ajtóban vették át a dajka nénik a kis ovisokat. Öltöztették, vetkőztették őket, délután szintúgy a bejárati ajtónál adták át őket a szülőknek.
-A beíratás szempontjából is speciális év volt az idei a koronavírus miatt. Eddig minden évben megszerveztük óvodáinkban az ovihívogatót, ovikóstolót, hogy a gyerekek és a szülők közelebbről is megismerhessenek bennünket. Ez az idén elmaradt. A beíratás is eltért a korábbi évek gyakorlatától. Az Oktatási Hivatal által kiírt hivatalos beíratási időszakban a szülők online módon és telefonon jelentkezhettek. A körzethatárokat a fenntartó állapítja meg minden évben. Ennek akkor van jelentősége, ha több gyereket iratnak be, mint amennyi a felvehető létszám. Az óvodai felvételnek is megvan az eljárásrendje. Túljelentkezés esetén első körben a körzethatáron kívülieket és a 2 és fél éves korúakat - akik még nem óvodakötelesek - kell elutasítani. Ők is felvehetők, ha van szabad férőhely. Ebben a nevelési évben a Felsővárosi Tagóvodában 2 főt kellett elutasítani, mert körzeten kívüliek. Polgármesteri határozat alapján ősszel három csoport helyett kettő indulhat az alacsonyabb gyermeklétszám miatt. Ebben a tagóvodában a csoportszobák mérete is akadálya a létszámemelésnek. Mindezek ellenére az intézményünkbe jelentkezett valamennyi gyermeknek tudunk férőhelyet biztosítani.
- Három éves kortól kötelező az óvoda, de a szülő a gyermek 4 éves koráig felmentést kérhet a Kormányhivataltól az óvodai nevelésben való részvétel alól
- A bölcsődés korúak létszáma most jóval magasabb. Kétcsoportos bölcsődénkben 24 a felvehető gyermekek száma. A bölcsőde felvételi szabályzatának megfelelően sajnos 19 bölcsődei felvételt kérő szülő kérését el kellett elutasítanunk helyhiány miatt. Itt fenntartói engedéllyel sincs lehetőségünk arra, hogy túllépjük a létszámot, mint az óvodákban. Érthetően, a szülők nehezen fogadták el ezt a helyzetet. Az ősszel kezdődő bölcsődebővítés után több hellyel várjuk majd a családokat.
-Az elmúlt években óvodánk életében az eddig említettek szerint nagyon sok változás történt. Ez minden alkalommal az alapdokumentumok módosítását is jelentette és jelenti most is. Nagyon nagy segítségemre voltak, vannak a kolléganőim, akik nélkül ezt a szerteágazó adminisztrációs munkát nehéz lett volna győzni. Köszönettel tartozom nekik, hiszen az eddig elérteket támogatásuk, segítségük, hozzáállásuk nélkül nem lehetett volna, nem tudtam volna megvalósítani.
- Jelenleg intézményükben 229 az óvodáskorú, 24 a bölcsődés korú gyermekek létszáma.
-Bízunk abban, hogy a szeptemberben induló új nevelési év korlátozások nélkül kezdődhet, nyitva lesznek az óvodáink. Terveink szerint teljes létszámmal fogadjuk a gyermekeket. Amennyiben ismét be kell zárnunk, akkor a jogszabályok és felsőbb utasítások szerint járunk el.
-A járványhelyzetet visszavonták, de a vírus még itt van. Ezért most, a mindennapokban is kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniára, kézmosásra, tisztaságra, fertőtlenítésre. A szülők az orrot is eltakaró szájmaszkban, kézfertőtlenítés után jöhetnek be az épületbe. Kérésünk, hogy csak egy kísérő jöjjön, lehetőség szerint a folyosón 3-4 főnél többen ne tartózkodjanak.
-Minden gyermek itt ebédel. Elenyésző számban visznek el ebéd után ovodást, a legtöbben ebéd után még itt pihennek az óvodában. Az óvodai étkezési térítési díjat a fenntartó határozza meg és szedi be. Nyilatkozat kitöltésével a gyermekétkeztetési normatív kedvezmény igénybevételét, különböző jogcímek alapján kérheti a szülő. Pl. nem kell térítési díjat fizetni a nagycsaládos, a tartós beteg gyermekek szüleinek, vagy aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. A gyermekek közel 80 %-a térítésmentesen étkezik. Az étkeztetést biztosító szolgáltató állítja össze a menüt. Gyakran kell buzdítanunk a piciket, hogy kóstolják meg az ételt és öröm, amikor jó étvággyal el is fogyasztják. A gyorséttermekben is kapható ételek, a makaróni és a spagetti népszerűbbek a körükben. A főzelékeket kevesen szeretik.
-Fenntartónk a szűkös költségvetési keret ellenére - lehetőségeihez mérten - biztosítja a működéshez szükséges forrásokat. Sikeres fenntartói pályázatok eredményeképpen megvalósulhatott óvodáink felújítása, a bölcsőde bővítése pedig folyamatban van.
-Nemzetiségi csoportjainkban az óvodai élet egészét jellemzően a nemzetiség nyelvén szervezzük meg. Horvátzsidányi és Peresznyei Tagóvodánkban egész nap folyamán a horvát, székhelyóvodánk 1 csoportjában a német nyelvvel is ismerkednek a gyerekek.
- A legnehezebb vezetői feladat a megüresedő óvodapedagógus álláshelyekre, a folyamatosan nyugdíjba menő óvónénik helyére a megfelelő kolléganőt megtalálni. A fiatalok közül kevesen maradnak ezen a pályán. Elrettentő lehet számukra a bevezetett minősítési, önértékelési, tanfelügyeleti rendszer is, mely szintén nagy adminisztrációs terhet jelent. Sajnos a pedagógus életpálya modell sem motiváló.
-Változatos programokkal arra törekszünk, hogy minél több élményt adjunk a gyermekeknek. A nagyobbakkal többek között részt veszünk a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház bérletes színházi előadásain, a szombathelyi Bartók Terem által szervezett komolyzenei koncerteken, versmondó versenyeken, rajzpályázatokon, a Városi Könyvtár és a Városi Múzeum gyermekeknek szóló rendezvényein.
Munkatársaimmal a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy a gyermekek és szüleik jól érezzék magukat óvodáinkban, bölcsődénkben.

Kiss János