Kávészünet Francsics Balázs szabómesterrel
„A nap végére mindig van egy alkotás, aminek tudok örülni.”
Egy öltöny elkészítéséhez tizennégy órára van szüksége. A szakma csúcsa a zakóvarrás. Francsics Balázs lassan negyven éve hódol a szakmájának. Tizennyolc éve lett magánválalkozó. Ő az egyedüli kőszegi férfiszabó. Műhelye az egykori szolgáltatóházban található. E mesterség kialakulása az 1100-as évekre tehető, akkor kezdtek finomodni a szabásminták. Addig az asszonyok -bármely társadalmi réteghez tartoztak is- odahaza készítették az egész család ruháját. Egy évszázad múltán már megkülönböztettek köpeny-szabókat, ruhaszabókat és foltozó szabókat, nem sokkal később pedig női és férfiszabókat. A német schneider szó is szabászatból eredezteti a mesterség megjelölését, nem pedig a varrásból, ami jól mutatja, mit tartottak fontosabbnak a ruhakészítés során. A későbbi századokban a fogalom a férfiszabókra korlátozódott, akik a közmegítélés szerint bonyolultabb és igényesebb munkát végeztek, mint a varrónők és kalapos-nők. A tehetősebb hölgyek már a középkorban szívesen csináltatták ruháikat férfiszabóval.
Francsics Balázs a múlt század utolsó negyedében -a mai könyvtár helyén működött Kőszegi Ruhaipari Szövetkezetben - volt tanuló Devecseri Gyula tíz fős csapatában. Volt ott konfekciógyártás, fehérnemű részleg, a Bencés székházban varrták a köpenyeket, a MÁV –os gyerekeknek a kamgárn öltönyöket. Amikor tanulóként tűt vett a kezébe, a manufakturális folyama-tokból neki jutott a kistércelt zakó elejének a fércelése. A szakmához való érzéke már akkor kitűnt. Parasztcsaládból jött Velemből, otthon a háztartási dolgokat végezte. Segített vasalni, gombot felvarrani, kuktáskodott a tűzhely körül. Szakács, vagy szabó szeretett volna lenni. Édesapja ismeretségével vették fel szabóinasnak. Neki volt jó kapcsolata a Kiss Lac i bácsival, akkor ő vezette az Ipari Osztályt. A három év alatt összesen három tanuló volt a szakmában. Hetente kétszer ment iskolába Szombathelyre, a többi napokon a műhelyben kellett hét órát dolgoznia tanulóként. Első évben csak kézzel varrtak. Alja felvarrás, eltisztázás, szegés, stércelés, pikírozás volt a feladat. Ezek a munkák általában a zakó varrásakor történtek, amikor formát kap az anyag. Ma ezek a fogalmak is, munkafolyamatok is kikoptak a szakmából, hiszen ragasztással formázzák a ruhák fazonját. A szakmunkás vizsga után maradt a cégnél a zakó részlegen. -Mára szinte csak a kézi és gépi varrás maradt, mint technológia. Ezzel a munkadarabra fordított idő is a felére csökkent. Az egyszerűség, a praktikum jellemzi a mi munkánkat is. Bár az igazi szakmai kihívás a „békebeli” kézműves megoldás. A méretes szabóságok is átvették a konfekció gyártás módszerét.
-Mely divatáramlatok jellemezték a szakmát?
-Amikor kezdtem - 1969-ben – a trapéz nadrág, meg a széles fazonú zakó volt a „trendi.”.
-Manapság milyen megrendelések futnak be?
-A hagyományos modellek gyakoriak, de akad magyaros fazon is. Hát az az igazi kihívás. Más a fazonja. Álló galléros, más az anyaga. A zsinórok felrakása sem egyszerű, de megéri a sok munkát. Régóta varrok bőrt is, jellemzően átalakítom az örökölt ruhadarabokat, vagy kisebb-nagyobb javításokat végzek rajtuk.
-Ha én most rendelek egy zakót, tudom a nyakadban lógó centivel méretet veszel, a füled mögött lévő ceruzával számokat írsz egymás után és egy óra múltán visszajöhetek próbára. Mit írtál le, mi történt ezidőben?
-Megmértem az első csigolya-derék hosszt, a teljes hosszt, a mellbőséget, a derék-, a csipő bőséget, az újja hosszát és a hátszélességet. Szabókrétával kirajzolom, szabóollóval kiszabom és a megfelelő varrástechnológiával összeállítom próbára.
- Honnét jönnek a kuncsaftok?
-Elsősorban Ausztriából, de nem kevés a hazai megrendelés sem.
- Mi viszi a megrendelőt a szabómesterhez?
-A szükség. Az átlagosnál magasabb, vagy deréktájt szélesebb, nem tud sem konfekcióból, sem bálás holmikból öltözni -jegyzi meg némi elégtétellel.
-Mennyi a munka, és milyen jellegű?
-Érezni a recessziót. A munka jelentős része javítás. Igazán jól ment az embereknek a 90-es évek első felében. Az osztrákok mindent vittek, de a hazai kereslet is tükrözte, hogy az embereknek volt pénze. Most a javítás az összes munka hetven százalékát teszi ki. Az említett –rendszerváltás körüli időben - fele-fele volt a javítás és az új munka aránya.
-Kőszegen jó betérni az újságoshoz, a fodrászhoz, a szabóhoz, mert ezek fontos találkahelyek, fórumok, ahol meg lehet beszélni az eseményeket, a politikát, a város polgárságát érintő történéseket.
-Mondjuk úgy, hogy ez múltidő, már nem jellemző. Kevés a munka, az emberek sietnek, kevesebben érnek rá egy jóízű beszélgetésre, pedig egy-egy munkafázisban kimondottan jól esik a társaság. Érdekes emberekkel hozott össze így az élet az elmúlt években, orvossal, tanárral, vegyészmérnökkel, közgazdásszal, akik volt, hogy csak turistaként jöttek Kőszegre.
-E csupaüveg ablak mögé mindig belátni, fontos, hogy lássák, mit csinál, aki mögötte van?
-A fontos azt látni, hogy csinál valamit. Az bizalmat kelt. Reggel, amikor bejövök a műhelybe, összeállítom az aznapi teendőket, megtervezem a munkákat, miután a határidő naplómat végigfutom. Persze borulhat a terv, hiszen ha valaki sürgős kéréssel érkezik, azt előreveszem és addig maradok, míg a tervezett munkát is elvégzem. Hál’Istennek, ilyenkor nem érzem az idő múlását. A nap végére mindig van egy alkotás, aminek tudok örülni. Jó lenne, ha fizetőképes vásárlóerő volna, erős polgárság élne újra Kőszegen. Talán elérhető közelségbe kerül Bécs is azáltal, hogy a régóta igért út Kőszegig ér majd. Az összekötő utak élénkítik a kereskedelmet. Az elkerülő utnak is több volt a jótékony hatása, mint a hátránya, mert akkor volt munka, volt keresete az embereknek. Akkoriban segédem is volt, másfélszer annyi volt a munka, mint amennyit vállalni tudtam. Bízom abban, hogy végetér a recesszió és lesz még sok munkája a leendő megrendelőimnek, úgy nekem is.
Kiss János