Kávészünet a Karitász-vezető Sárközi Antalnéval
A szolgáló szeretet „utca apostolai”
Ikervári gyökereire nagyon büszke. Vallásos családból származik, négy lánytestvérével szülei ember- és Istenszeretetre nevelték őket. Így nem véletlen a rászorulókhoz való kötődése, hiszen a Karitász az Egyház hivatalos segélyszervezete. A Jurisich Gimnázium német tagozatán érettségizett. Magyar-német szakra jelentkezett az egyetemre, egy pont híján nem vették fel. Adminisztrátorkodott egy évig Ikerváron, Sárváron a Barneválnál kétkezi munkás volt. Aztán jelentkezett Kőszegen a Gyógypedagógiai Intézetbe. Közben megismerte párját és összeházasodtak. Saját gyerekei mellett nehéz volt ellátni a gyógypedagógiai munkát, sikerült bekerülnie a Városi Tanácsra, pár hónapi gyakornokság után munkaügyes lett. Feladata az emberek munkához juttatása volt. A városban a munkanélküliség ma is nagyon magas. Ez a célcsoport a legnagyobb a Karitászos munkájában. Két évet töltött el ebben a munkakörben, majd elődje nyugdíjazása miatt szociális ügyintézői feladatok ellátását bízták rá. amikor a Gyógypedagógiai Főiskolán továbbtanulhatott a szociális szervezői szakon. (Ma szociális munkás szak a neve.) Közben munkaköre tágult, hozzá tartoztak az alkoholisták kötelező gyógykezelésével, a segélyezéssel, a hadigondozottak ügyeivel kapcsolatos teendők, meg minden, amivel megbízták. Szerteágazó munkaköre, a két gyerek, a család ellátása, a főiskola végzése, egy súlyos betegséget eredményezett 1981-ben. Az intenzív osztályra került, ahol mikor jobban lett, már gyűjtötte is az anyagot a szakdolgozatához, melynek a címe Az öregség, az öregedés folyamatának ábrázolása a szépirodalomban. Fél év múltán visszament dolgozni, a főiskolát a táppénz alatt is folytatta. Szociális ügyintézőként került kapcsolatba a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal. Megtapasztalta, hogy a kisember néha adakozóbb a tehetősebbnél. Érkezésemkor éppen ebédet osztottak a szűkséget szenvedőknek. Ez így megy nap, mint nap.
-Kérem mutassa be magukat.
-Civilszervezet vagyunk. A Katolikus Egyház a fenntartónk, mi vagyunk a Jézus Szíve Plébániai Karitász. Együttműködünk a plébánia többi közösségével. Húsz éve 1996. június 6-án alakultunk Dr. Horváth Lajos plébános úr idejében. Első kapcsolatom kicsit korábbi a szervezettel, előtte teljesen civil módon alapító okirat nélkül végeztük a munkát. Egy tűzkárt szenvedett Szabóhegyi család megsegítésére fordultam Konkoly István megyéspüspök úrhoz és Tuczainé Régvári Mariettához, a Karitász megyei vezetőjéhez. Megtetszett a hozzáállásuk, segítőkészségük. Nemsokára a plébánosunk megkért, legyek az alakuló helyi közösség vezetője. Nagyon tettrekész segítőim voltak kezdettől fogva, egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak, fiatal nyugdíjasok. A karitász munka végzését három helyszínen végeztük a városban, a Brenner János Közösségi Ház megnyitása óta ott működünk. Tavaly, amikor megkaptam a Caritas Hungarica díjat, összeírtam, negyvenen segítették eddig a munkát.
-A rendszerváltáskor már végzett szociális szervezőként dolgoztam a Városházán mint ügyintéző. Sorra jöttek ezen a téren azok a lehetőségek, melyek végül is azóta is kitöltik Karitászos tevékenységemet. A hajléktalanellátás sikere Básthy Tamás akkori polgármesternek köszönhető. A régi leosztó rendszer helyébe lépő pályázati lehetőségre hívta fel a figyelmet. A Csingilinginek nevezett helyen valósult meg. Igen jóérzéssel tölt el, hogy Kőszegen hajléktalan nem fagyott meg. Azóta is szívügyünk az ő ellátásuk, már nők is vannak köztük. Az ellátottakat akkor Kövér Tihamér fogta össze. Eleinte vacsorát adtunk nekik, karácsonyi műsort szerveztünk. Rábai Feri, a vendéglátós szívével és lehetőségeivel nagyon odateszi magát ma is az ügy mellé. Talán annál borzalmasabb nincs is, mint amikor valaki az otthonát elveszíti. Azóta átkerültek a Sáncárok utcába, csak tartós élelmiszerosztás alkalmával megyünk oda. Úttörő jellegű volt a kőszegi szálló létrehozása, a megyében, más kisvárosban talán még ma sincs. A Városházán később tereptanárként is működtem, ami annyit tesz, hogy a szociális munkás szakos hallgatók mellettem voltak terepgyakorlaton, volt amikor egyidőben heten is.
-A rendszerváltás előtt is alkottunk helyi jogszabályokat. Az egyik legfontosabb volt, hogy a nagycsaládosok közé sorolják már a három gyermekeseket is, így ők is kaphattak ilyen támogatást. Kicsit többet vártam e téren a rendszerváltástól. A civil szervezetek nélkül most nagyobb lenne a baj, mint amekkora. Persze voltak és vannak ma is szociálisan érzékeny képviselők. Greguss László képviselő úr segítségével egy, a hajléktalan szállóról alkohol megvonásos tünetei miatt kitett férfit sikerült a szombathelyi Gagarin úti utókezelőbe befogadtatni, ahol kivárta a helyét, mikor mehet Intaházára. Onnét Szombathelyre a Hársfaházba került, majd lakást is kapott. Megmentettük. Él és jelenleg rokkantnyugdíjasként az egyik kőszegi otthon lakója.
-Ahogy az országos programok adódtak, bekapcsolódtunk a délszláv háború kárvallottjainak a megsegítésébe, főleg tartós élelmiszert gyűjtöttünk. A Magyar Katolikus Püspöki Kar szervezete a Karitász Hungarica, pap vezetője van, most Écsi Gábor atya. Amikor Kőszegen a hegyről lezúduló özönvíz 2009. júniusában elöntötte a várost, rögtön megjelent, hogy segítse a kárvallottakat. Jól jött mindenkinek a tartós élelmiszersegély. A vörösiszap katasztrófa áldozatainak is gyűjtöttünk, sőt tevékenyen segítettünk a kárelhárításban. A cserkészcsapat is segített egy nagy gyűjtést lebonyolítani, a tűzoltókkal közösen. Folyamatosan érkeztek és érkeznek a helyi iparosok támogatásai: közülük kiemelkedik a Soproni Pékség, amely 2004-óta biztosít finom pékárut a rászorultaknak. Gál Sándor káplán atya indította el az egyházzenei koncertsorozatot, mely 15 alkalommal került megrendezésre. Bevétele mind az elesettek támogatására megy. Giczy József volt képviselő is igen önzetlen támogatónk volt.
-Mikor került a RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálathoz?
-A Bokros-csomag megjelenése után kicsit összekeveredtek a dolgok a szociális munkánkat illetően a hivatalban. Át akartak helyezni a családsegítőbe, mondván, hogy mindenkivel szót tudok érteni. Nagyon sajnáltam a megszerzett tudásomat, amit már jó eredménnyel tovább is tudtam adni a szociális munkás hallgatóknak. Tuczainé Régvári Marietta ismert korábbról, rábeszélt, hogy menjek le dolgozni Szombathelyre legyek a vezetője az országban másodikként megalakult RÉV szolgálatnak. Sokat hezitáltam, igazából nem tudtam, mit vállalok. Bár volt már tapasztalatom, hiszen Dr. Monszport Mária létrehozta a városban az „ alkoholmentes klubokat”. Itt a nagyfai beutalásokat is intéztem. Hamarosan húszra nőtt a gyógyulni vágyók száma, még most is van, aki nekem mond köszönetet, hogy talpon maradt. Ezért mertem elvállalni a RÉV szolgálat vezetését, mert azért volt ilyen tapasztalatom. Közben végeztem egy úgynevezett Hajszoló elnevezésű katolikus ifjúsági vezetőképzést. Itt közösségszervezést tanultunk. Tábori lelkészünk volt a két éve elhunyt Miszori Zoltán atya. Tizenkét évig dolgoztam a RÉV Szolgálatban, nyugdíjba is onnét mentem. A titoktartás az elsődleges. Más foglalkozott a klienssel és más a családtaggal, a megbeszélőcsoportban pedig pszichológus vezetésével tárgyaltuk meg a további teendőket. Még a hozzátartozóknak sem adtunk ki személyes adatokat. Igen fontos volt, hogy ingyenes és titoktartással egybekötött, személyre szabott pszichoszociális ellátás volt. A szermentessé válás után a munkába helyezés volt a fő feladat. Minden héten kaptuk a munkaügyi központból az álláslehetőségeket. Ez a legfontosabb. Legyen munkája.
-Legfontosabb célkitűzéseik hogyan valósulnak meg?
-Eredetileg a tevékenységünket idősekkel kezdtük. Megcsináltuk a 65 év felettiek utca szerinti regisztrálását. Ezt a tevékenységet a karitász később már utca apostolságnak nevezte el. Nagy József plébános úr találta ki, hogy ádventi időben a plébániára tartós élelmiszert hozzanak. Ez ma is működik. Persze pénzt is kaptunk, ezzel ki tudtuk egészíteni a csomagokat, hogy egyforma értéket tudjunk adni. Ami a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász útján jött és jövő támogatás, eleinte a nagycsaládosokat érintette. A folyamatosan érkező támogatásokat egyeztetjük a város szociális és egészségügyi hálózatához és eljuttatjuk a rászorulóknak. A RÉV Szolgálatban dolgoztam, de azért Kőszegtől nem szakadtam el. Az itt végzett tevékenységemért megkaptam a Semmelweis-díjat, de minden munkatársam átvehette a Pálos Károly díjat a RÉV Szolgálatnál végzett tevékenységem idején.
-Hányan vannak a látókörükben?
-Kétszázan. Azért tudom ilyen pontosan, mert 9 évig jött az élelmiszerbank tartós adománya. A Karitász a bevallás alapján támogat, nem kér igazolást. Behívjuk őket, a mozgássérülteknek kivisszük az adományt. Ez idő alatt a városban 200 fővel kerültünk kapcsolatba, és ezt kiegészíti Hajléktalanszállón lévő 28-30 fő. Az Egyházmegyei Karitász által biztosított adományokat kiterjesztettük a városkörnyék teljes egészére. Most olyan 15-18 fő az a munkatársam, aki bevonható az ellátásba. Foglalkozunk a csecsemő tápszeradomány szétosztásától kezdve a lakhatás megőrzési támogatásig bezárólag.
-Van-e kívánsága a munkájával kapcsolatban?
-Jó volna, ha fiatalabbak is be tudnának kapcsolódni a munkába. Korosodik a munkatársak hálózata. Már megjelentek a gimnáziumból is közösségi munkavégzésre, vannak az evangélikus szakközépiskolából is (közülük egyik Kitti unokám), jöhetnek többen is. Mellettünk még meg lehet ismerni azt a kapcsolati tőkét, amely az alapja a létünknek, mert támogatásra szorulók mindig voltak, vannak és lesznek, így a Karitászra, a szolgáló szeretetre mindig szükség lesz. Vallom Teréz anyával: „Tevékenységünk ugyan csepp a tengerben, de hiányozna, ha nem lenne”
Kiss János
A Kőszeg és Vidékében megjelent cikk bővített kiadása