Jézus! Minden jegy elkelt!
Nagy sikerű előadáson mutatta be a 2023. év kiemelt produkcióját, Mary McDonald „JESUS!” című musical-oratóriumát Kőszeg Város Fúvószenekara, a Concordia-Barátság Énekegyesület és a soproni Fidelissima Vegyeskar egyesített társulata a Jurisics Várban. A következő nyilvános előadás 2024. január 17-én lesz a Jurisics Vár lovagtermében.
Az amerikai szerzőnő hazájában nagy elismerésnek örvend az egyházzenészek körében, műveit előszeretettel adják elő a legkülönfélébb együttesek. A JESUS! első része az „A Messiás eljövetele”, a második az „A Messiás feltámadása” címet kapta. Mindkét rész lazán összefűzött tételek sorozata, mely nem a mindenki által ismert történetet meséli el, hanem különböző nézőpontokból vizsgálja meg a történéseket, érzéseket, benyomásokat fogalmaz meg, mindezt pedig közismert dallamok – karácsonyi dalok, koráldallamok és műzenei részletek – felidézésével teszi. Az énekeket női és férfi narráció köti össze, és a művet – a könnyebb érthetőség kedvéért – magyar nyelven adják elő. Az előadás különleges vállalkozás, hiszen az eredetileg zongorára és kórusra írott, majd szimfonikus zenekarra hangszerelt darab ezúttal fúvószenekari kísérettel szólal meg. Szilágyi Miklós mindhárom együttes karnagya és művészeti vezetője. Az ő fúvószenekari átiratában és a három együttes kooprodukciójában csendülnek fel a JESUS! hangjai.
jegyek: 20 5558802
Korábbi hírek
- 2024-05-07 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2024-05-07 - Szövődések
- 2024-05-07 - Történelmi Emlékhelyek Napja
- 2024-05-07 - BE-JÓ aranyeső a 46. Zuglói Táncfesztiválon
- 2024-05-06 - Megemlékezés Bass Rezső botlatókövénél
- 2024-05-06 - 2869_29 hrsz. telek
- 2024-05-06 - 2869_28 hrsz. telek
- 2024-05-03 - Miénk itt a rét!
- 2024-05-02 - Fúvós Metamorfózis
- 2024-05-02 - UP, Serdülő, Gyermek és Sprint Duatlon Országos Bajnokság Mix-váltó Duatlon Országos Bajnokság
- 2024-05-01 - Szent Márton Városi kórus hangversenye
- 2024-04-30 - Vegyszeres gyomirtás GYSEV Zrt területen - 2024.05.10. - 2024.07.01.
- 2024-04-29 - Irány a Párizsi Olimpia - beszélgetés Hámori Luca ökölvívóval
- 2024-04-29 - Gyermekszínházi Bérlet - A varázslatos szerencsekrajcár
- 2024-04-29 - ESZENYI ENIKŐ KŐSZEGEN - Júlia koncert
- 2024-04-29 - Kamper 75
- 2024-04-29 - Foglaljuk vissza a Felsővárat!
- 2024-04-29 - Flórián Napi Körtúra
- 2024-04-29 - Dr. Masát Péter gyermekorvos rendelése elmarad
- 2024-04-26 - STKH - Kihelyezett Kőszegi Ügyfélszolgálat