Ismét pofonokat osztottak Kőszegen!!

Immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Fitt-Box Egyesület a Nemzetközi Edzőmérkőzések Napját! A három nemzet (Ausztria, Szlovákia, Magyarország) között, három ringben zajló rendezvényére 188 előnevezés érkezett, amelyből végül 166 ökölvívó jelent meg. 36 női és 114 férfi versenyzőnek jutott ellenfél, így összesen 75 edzőmérkőzésre került sor.

Ismét pofonokat osztottak Kőszegen!!




Immáron ötödik alkalommal rendezte meg egyesületünk a Nemzetközi Edzőmérkőzések Napját! A három nemzet (Ausztria, Szlovákia, Magyarország) között, három ringben zajló rendezvényre 188 előnevezés érkezett, amelyből végül 166 ökölvívó jelent meg. 36 női és 114 férfi versenyzőnek jutott ellenfél, így összesen 75 edzőmérkőzésre került sor.

Az A ringben 31 elit női és férfi mérkőzést láthatott a közönség, amelyek közül 9 pár során a hölgyek, 22 pár során az urak mutathatták meg tudásukat.

A B ringben 23 meccsen bizonyíthattak az utánpótlás fiúk, illetve az ifjúsági korcsoport női és férfi versenyzői. 5 pár során a lányoknak, 18 pár során a fiúknak szurkolhattunk.

A C ringben 21 mérkőzésen a serdülő és a junior korcsoportba tartozó lányok és fiúk szálltak harcba. 4 pár során a lányok, 17 pár során a fiúk vívtak izgalmas küzdelmeket.

Ezen kívül sor került számos a párosításban nem szereplő sparringra is. A mérkőzések végeredménye minden esetben döntetlen volt, ennek ellenére minden ökölvívó nagyon komolyan vette a feladatot! Az ilyen és ehhez hasonló események rendkívül fontosak a versenyzők felkészülésének szempontjából, hiszen verseny körülmények között mérhetik össze tudásukat korcsoportban és súlycsoportban megfelelő ellenfelekkel. Ez most különösen fontos, mivel több nagy megmérettetés is lesz a közeljövőben.

Mi is hajtunk tovább keményen, hiszena héten szerdán és pénteken

válogatókon veszünk részt Budapesten,szombaton Egerbe utazunk pofonpartira, és vasárnap útnak indulunk Debrecenbe, ahol elit versenyzőink a 64. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen szállnak harcba!! Március közepéig minden hétvégén erős nemzetközi és válogató mérkőzéseken veszünk részt.
Varsányi Áron