Mindig jó valahol máshol lenni

Tíz évvel ezelőtt hozta létre a Szabadtéri Színházak Szövetsége az Amfiteátrum-díjat, melyet évente olyan alkotók kapnak meg, akik sokat tesznek a szabadtéri színházi kultúráért. A Gyulai Várszínház tavaly elhunyt igazgatójának emlékére átnevezett Gedeon József Amfiteátrum-díjat először Szomor György színész, énekes, zeneszerző vehette át.

Örülök, hogy a díjat Gedeon Józsefről nevezték el. Jóskával nagyon régóta ismertük egymást, évtizedek óta játszom Gyulán nyaranta. Olyan, mintha Gyula, meg Gedeon József mindig lett volna. Több produkciónknak az előbemutatója ott volt. Különleges, nagyon attraktív helyszín a Gyulai Vár, a vár körüli tó, amit mindig beépítettünk az előadásainkba. A Robin Hood előadásban a tavon keresztül érkeztek meg csónakokkal a „világ szegényei”, a másik oldalról íjászok lőtték a lángokba boruló vároldalt. Nagyon büszke vagyok, hogy én kaphattam meg a díjat.
Nem indulhatott el úgy előadás, hogy nem ő fogadta a vendégeket. Házigazda volt. Hogyan fonódott össze Gyula és Gedeon József személye, aki különleges figurája volt a Várszínháznak?
Azt láttam, hogyan dolgozik. Mániákusan, tűzzel, lelkesedéssel, amiből olykor heves viták is kerekedtek, de pár perc múlva elsimultak, semmivé foszlottak. Emlékszem, egyszer egy másik előadásom miatt nem tudtam volna ott lenni egy számára fontos előadáson, de kiharcolta.
A kiharcolta annyira jellemezte, talán e nélkül az ő nevéhez fűződő Shakespeare Fesztiválra sem tudott volna olyan szuper előadásokat, rendezőket, társulatokat meghívni. Nagyon pontos ízléssel választott ki sok kiemelkedő előadást.
Én is úgy látom, nagyon jó műsorpolitikával igazgatta a színházat, mindig megtalálta az egyensúlyt a zenés és a prózai, a könnyedebb és a komolyabb előadások között. Tudta, hogyan vonzzon közönséget Gyulára, mindig kiszolgálta a nézőket. Nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy megtalálja a nyári színházak kínálatában azokat a lyukakat, amiben például a Shakespeare Fesztivál, egyedivé tette a szezont. Fontos volt számára, hogy jól érezzük magunkat. Mindig nagyon jó volt Gyulán játszani.
A laikus azt gondolná, örül a színész, hogy végre egy kis levegőhöz jut az évad végén. De sokan, mint maga is, rengeteg nyári színházi előadást vállalnak. Az ön számára mit jelentenek ezek az előadások? Más fajta munka, új inspiráció, hakni?
Nem haknik. Sokat járok vidékre is játszani, szeretem a változatosságot. Mindig jó valahol máshol lenni. Egy ideje az Operettszínház az állandóság, jólesik egy-egy előadás Győrben, Békéscsabán. Számomra ezek ünnepnapok. Ilyen számomra a nyári színház is. Bár úgy gondoltam, idén végre nyaralok, de három visszautasíthatatlan felkérést kaptam. Tokajban felújítjuk a Robin Hoodot, a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Notre Dame-i toronyőrt, Fertőrákoson Aida bemutató lesz és immár hatodik éve Monte Christo grófja Szarvason. Ezekre nem lehetett nemet mondani. Szeretem a nyárestéket, a szabadban lenni, hallani a madarakat.
Többször alakított kemény férfiakat. Amúgy romantikus lélek?
Igen, lehet. Valóban bíztak rám kemény karaktereket, de sokáig játszottam „naivákat” is. Nem gondolom magam keménynek, nem is szeretem annak mutatni magam, inkább „médium”, ebből is-abból is vagyok. Ikrek jegyében születtem, ez a kettősség a szerepeimben s az életemben is kísér.
Az Aidában korábban Radamest alakította, most, ahogy említette, korosztályilag feljebb lépett, Zosert fogja játszani. Több olyan visszatérő darab van az életében, ahol most egy generációval idősebb szerepet alakít. Foglalkoztatja, hogy Rómeók helyett Lőrinc papot játszik?
A kortalan színészeket, mint engem is, már fiatalon is megtaláltak az idősebb szerepek. Ezt akkoriban, fiatalon, nehezen viseltem, fiatalon lázadtam ellene,. De hamar rájöttem, rengeteget lehet tanulni ezekből a karakterekből. Most Zoser vagyok, de nem kizárt, hogy megint Radames legyek. Forgács Péter rendező például rám osztotta a győri Jézus Krisztus Szupersztár előadásban Jézus szerepét. Belül még mindig húsz éves vagyok.
Az énekesi pálya lehetőségei talán behatároltabbak, mint a prózai színészé. Érzi ezt?
Most már jobban kell vigyázni magamra. Korábban akár harminc előadást is játszottam havonta, nem éreztem a határaimat, ez fiatalon is nagyon sok, de egyre jobban be kell osztani az energiáimat. Bár két társulathoz, az Operetthez és a békéscsabai színházhoz szorosabban tartozom, szabadúszó vagyok, ami valóban a szabadságot jelenti. Vendégművészként mindig nagyon attraktív szerepekre hívnak, azokra, amelyek az adott társulatból hiányoznak. Azt gondolom, addig csinálom, ameddig jól érzem magam. Két szenvedélyem van a színjátszás mellett, a rendezés és az írás, amire mostanában kevés idő jut. Azzal hitegetem magam, ha kevesebb szerepem lesz, ezekre több időm marad. De nyilván eljön majd az az időszak, amikor kevesebbet játszom, s egyre több alkalmam lesz rendezni, írni, zenélni. Ezek ugyanolyan boldogságot jelentenek, mint a színpad.
Talán van egyfajta görbesége, szabálytalansága a pályájának. Az gyakoribb, hogy színészek zenekart alapítanak. A maga pályája a Moho Sapiens együttessel indult, majd létrehozták a Graffitit. Musicalekben, rockoperákban játszik, elsőnek a Grease főszerepét kapta. Az Operett színpada más zenei világot jelent. Nagy váltás volt?
Számomra természetesen alakult ez a pálya. Nagyon fiatal voltam, amikor megalapítottuk a Moho Sapienst, tizenkilenc voltam, amikor megjelent az első lemezünk. Gimnazistaként felvételiztem a Rock Színházba, ott kezdődött a kapcsolatom a színházzal, az ismeretségem a színház vezetőjével, Miklós Tiborral. Azután elsodort a rock, az együttes-alapítás.
A nyolcvanas években szinte mindenki, akinek volt gitárja, zenekart alakított, rengeteg alternatív együttes jött létre. Ez történt magával is?
Annak idején a pécsi Zeneművészeti Gimnáziumba felvételiztem, jó hangom volt, tán még operaénekes is lehettem volna, de akkor a sport, a rock, a szabadság fontosabb volt. A Grease, a Hair, a Jézus Krisztus Szupersztár, első szerepeim nagyon közel állnak a rockzenéhez, így könnyű volt az átmenet. A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának egyik alapító tagja vagyok. Ott olyan mestereim voltak, mint Bujtor István, a színház művészeti vezetője, aki ránk, fiatalokra nagyon odafigyelt, bíztatott bennünket. Kellenek ezek a felemelő tenyerek ahhoz, hogy az ember tudást, bizalmat kapjon.
Nagyon sok helyen játszik. Az Operett kiemelt játszóhelye, de sehova nem köteleződött el. Ez a szabadsága garanciája?
Nagyon szeretek társulathoz tartozni, de mindössze egyszer, Székesfehérváron voltam tényleges társulati tag. De az Operett és Békéscsaba is tagként tekint rám, én is társulatomnak érzem ezeket a helyeket, szeretek odatartozni, rendszeresen játszom. Az Operettnél hosszú időszak kimaradt az életemből, néhány éve a Rómeó és Júlia című előadásban tértem vissza. Jó volt visszatérni, újra játszani azokkal, akikkel a pályám kezdődött. Olyan ez a színház, mintha az életem gyűjteménye lenne. Békéscsaba pedig az a hely, ahol húszonéve, minden évadban játszom, vagy rendezek, vagy írok. Az életemnek egy nagyon fontos része. Szeretem az állandóságot.
Annak idején a Mohó Sapiensben dalszöveget és zenét is szerzett. Színpadra miket ír?
Hozzám a zenés műfajok állnak közel, dalszövegeket írok, de írtam már szövegkönyvet is. A Monte Cristo grófja mindig izgatott, de tíz évig váratott magára, hogy megszülessen a Pozsgai Zsolttal közös előadásunk, ahol a dalszövegeket írtam s a zenéjét szereztem.
A Hoffmann- meséből írt Diótörő és Egérkirály musicalben a hangulata fogott meg. Azt gondoltam, ezt a karácsonyi hangulatot szeretném megragadni az előadásban.
A Diótörő a gyerekkor?
Igen, gyerek lehettem, miközben írtam. Idén Békéscsabán rendeztem meg, s megint azt élveztem, hogy gyerek lehetek, egy nagy játék részese vagyok. Olyan dolgokat csinálok, amik jól esnek. Dolgozom komolyabb témákon is, mint a Báthory Erzsébet előadáson. Nagy kihívást jelentenek.
Van ma még olyan ereje a rock színháznak, a musicaleknek, mint a hetvenes-nyolcvanas években?
Talán az a fajta katartikus élmény, amit akkor jelentett, az újdonság varázsa ma már nincsen, szinte minden színházban játszanak zenés darabokat. Hatalmas sztárok jönnek Magyarországra, kinyílt a világ. De próbáljuk azt a színvonalat megteremteni, ahogy azt a musicalek őshazájában játsszák. És missziónak is tartom. Rengeteg fiatal első színházi tapasztalatait musicaleken keresztül éli át, ezért nagy a felelősségünk szabadtéren és kőszínházban egyaránt.

Az interjút készítette: Marton Éva