BE-JÓ sikerek a Mikulás Kupán

A BE-JÓ Táncegyüttes mindhárom korcsoportja részt vett a 47. Zuglói Táncfesztivál - Országos Amatőr Táncverseny Mikulás Kupáján 2024. december 8-án, ahol 40 egyesület közel 1000 táncosa mutatkozott be.
Nyolc produkcióval versenyeztünk a BE-JÓ lányokkal, ebből hat teljesen új koreográfia volt, melyek az őszi hónapokban készültek el.

A majorette kategóriában nem volt könnyű dolga a mini és gyermek korcsoportban se a táncosoknak, se a zsűrinek a döntésben. Az utazással, versenyzéssel, izgalmakkal teli nap után a következő szép eredményekkel térhettünk haza a BE-JÓ táncosokkal:
- Színpadi látványtáncok között junior korcsoportban a nagylányok előadásában az „Árnyak bálja” megosztott I. helyezett lett.
- Majorette kategóriában a mini művésznők a dobogó harmadik fokára állhattak fel a „Pedro” c. vadonatúj, pergő ritmusú pomponos táncukkal.
- Radácsi Réka személyében újra lett énekese a BE-JÓ Táncegyüttesnek, így megint lehetett készíteni énekes táncprodukciót. A Sophia c. majorette show versenyszámnál vastapstól zengett a tornacsarnok már az első énekhangok után. Hatalmas élmény volt! A zsűritagok is ARANY minősítéssel értékelték az előadást.
- A középső korcsoport botos és pomponos tánccal is megmérette magát. A 10 fős pomponos Chocolate c. koreó megküzdött a III. helyért, míg a „Sing, sing, sing” c. majorette show EZÜST minősítést kapott.
- A junior korcsoportban az Árnyak bálja c. színpadi tánc mellett három új majorette show tánc is készült. Schönfeld Mónika és Vadász Luca is nagy lelkesen élt a lehetőséggel, hogy szóló táncot állítson össze. Mónika az I. helyen végzett a „La Fiesta” elnevezésű produkciójával, míg Luca a dobogó második fokára állhatott fel „Mokka” c. táncával. A latinos hangvétel Preiner Kiara és Vadász Luca „Cuba a duó” c. versenytáncával folytatódott, amely szintén ARANY minősítést kapott a zsűritől.

Köszönjük a Blaguss & Reisewelt Oberpullendorf és Andreas Besenbeck sofőr-apukánk támogatását a versenyre szállításban.
Én külön köszönöm a BE-JÓ szülők rengeteg segítségét és kíséretét.
Ezúton is békés karácsonyi ünnepeket, és egészségben, sikerekben, táncban gazdag új évet kívánunk mindenkinek. Már most sok szeretettel hívjuk az érdeklődőket a Jurisics-vár lovagtermébe 2025. május 17-én a BE-JÓ Táncegyüttes 30 éves Jubileumi műsorára!

Horváth Márta művészeti vezető