A MÁV Árvaháztól a Vasút a gyermekekért Alapítványon át a Kutatási és Fejlesztési Központig

„Áldás és békesség lengje át minden időben e csendes hajlékot, fennen hirdetve az emberek jóságát!” - olvasható a főbejárat melletti falon elhelyezett márványtáblán. Kiss János a MÁV Nevelőintézet egykori igazgatójának írása a bővítményben.

Az Árvaház építésze: Thier Manó
Az Árvaházat a múlt század elején - Nagy-Magyarország területét pókhálószerűen A Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetsége pályázatát azzal nyerte el a 15 jelentkező közül Kőszeg város, hogy a Gyöngyös patak partján fekvő területet ingyen ajánlotta fel.

A helyi téglagyárakból származó téglát olcsón számította meg, a telekre 3 kutat is ásatott. A kitűnő levegőjű alpokaljai városban 1913. augusztus 10-én ország-világra szóló avató ünnepséget rendeztek. Auguszt János polgármester lelkesedve mondta: azért örül a város oly nagyon annak, hogy idetelepült a MÁV árvaház, mert ahol a vasút, ott a haladás! Munkahelyteremtő eredménye is volt a nyertes pályázatnak, hiszen sokan kaptak állást a házban. A beszállítóknak, kereskedőknek piacot jelentett, nem is szólva arról, hogy az iskolaváros jelleget is erősítette.


A Müncheni Árvaház mintájára tervezte meg Thier Manó Déli Vasúti főmérnök a Kőszeg legszebb szecessziós stílusú épületét, mely mára már helyi védettséget élvez. Praktikus és energiatakarékos okokból pavilonok helyett, egy épületben helyezte el a fiúkat és lányokat. Az északi oldal a fiúk, a déli a lányok elhelyezésére szolgált. (Az Északi oldal volt a hűvösebb!)1935-től csak lányok lakták.

Az építész a 10-es évek elején utazott Münchenbe, ahol tanulmányozta az ottani árvaházat.


A légifelvételen jól látható, hogy a kőszegi intézmény oldalsó szárnyai hátrafelé nyúlnak, míg a münchenin előreugranak. Az úgynevezett huszártorony, - a gerincen felül magasan kiugró karcsú tornyocska, mely a hosszú gerincet megszakítja- a kőszegin az épület elülső részén kapott helyet. Innen tartották szemmel az épület mögötti dombos területen lévő földeket, harangja tűz esetén a veszedelmet jelezte. Nekünk már a tanév végén a végzősök ballagását kísérte kedves kolompolásával.

Thier Manó a családja körében középütt.

A három lánya is az építész pályát választotta. A két fiú is a MÁV-nál dolgozott mérnökként. Emánuel (a fotó bal oldalán) együtt dolgozott Kandó Kálmánnal „a” mozdony megtervezésében, valamint Verebély professzorral is, aki többek között a Budapest-Győr vasútvonal villamosításának létesítmény vezetője volt. Thier Manó (+1942) unokája -akitől a képet kaptam- Keresztes János szintén mérnök volt a MÁV-nál. Az ő édesanyja, aki a szép Felícia nevet kapta, Emánuel mellett látható, 198. nőként szerezte meg Magyarországon az építész diplomáját.

A Kőszegi Vasutas Árvaház neve az idők folyamán többször változott. A Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetsége Kőszegi Árvaháza nevet viselte 1919-ig. Ezt követően 1945-ig a Magyar Királyi Államvasutak Kőszegi Árvaháza lett. A II.világháború alatt katonai kórház is működött a 2. emeleten. A háború utolsó éveiben ide telepítették a fővárosból a vasúti minisztériumot.

1945. március 25-én az intézet növendékei, a személyzettel együtt felkerültek arra a kerítés mögött várakozó szerelvényre, mely Németországba vitte őket – menekülve a front közeledése elől. Közel 400 fő zsúfolódott össze a marhavagonokban. Ősszel a teljes személyzettel együtt visszajött minden gyermek.

A háború után elhagyták a királyi jelzőt, egyszerűen a MÁV Árvaháza és Leánynevelő Intézete volt. 1953-ban lett MÁV Nevelőintézet, innentől kezdődött az önkormányzati fenntartású Landler Jenő Általános Iskola benti működése. Addig a városi iskolákba jártak ki a gyerekek.

Ebben az évben kerültek a lányok Kaposvárra, az ottani fiúk Kőszegre költöztek. A kezdetben 120 főre tervezett épületet a 60-as években 180 főre bővítették. Szükségessé vált óvodai csoport indítása is. A 80-as évektől lett ismét lányok és fiúk diákotthona. Elnevezése MÁV Diákotthon lett. A gyermekek felvételének oka főként a nyíltvonali vasúti őrházak lakott településtől való távolsága volt.

1994-ben, a rendszerváltozás kezdetén alapítványi működtetésű lett, ekkor már sejthető volt, hogy a legnagyobb magyar vállalat, a MÁV (akkor 140 ezer alkalmazottja volt) fenntartási gondokkal küszködik. Akkor azonban még olyan erős volt a szociális háló, és annak érzelmi háttere, hogy szóba sem kerülhetett a fenntartás felmondása. Azért hozták létre az alapítványt, hogy hozzájussanak az állami normatívákhoz is.

„A Vasút a gyermekekért” Alapítvány a működési költségekről a MÁV-nak nyújtotta be a számlát, amit az becsületesen kiegyenlített. Az ezredfordulóra tető-, homlokzatfelújítás és a belső terek korszerűsítése történt meg, ez utóbbiak svájci támogatással.

1998-ban iskolát is alapítottunk, az addig bent működő önkormányzati iskola megszűnése után. Ekkortól elnevezése „A Vasút a gyermekekért” Alapítvány Diákotthon, Óvoda és Általános Iskola. A pedagógiai programunk országosan egyedülálló, elsőtől nyolcadik megszervezett egésznapos, iskolaotthonos rendszerű oktatás-nevelés, a képességek kibontakoztatását, a tehetséggondozást tűzte ki célul.

Mindig kiemelkedett az ének, a zene, a sport és a nyelvoktatás, ennek elismeréséül a pedagógus közösségünk országos elismerést kapott, Művészeti-Kulturális Díjban részesült.

Burgenland Lockenhaus (Léka) települése Volksschule-jával és Hauptschule-jával kialakított kapcsolatunk eredményeként 2004/2005-ös tanévtől 12 gyermek járt burgenlandi iskolába.

A 2000-ben felújított épület

A gyermeklétszám újra emelkedő tendenciát mutatott. Az iskola engedélyezett létszáma 175 volt. Az óvoda 25 fővel működhetett, a diákotthon pedig 180 gyermek befogadására volt alkalmas. Közben már erősen foszladozott a MÁV legendás szociális hálója. 2005-re beteljesedett az ott dolgozók félelme, elapadt a támogatás. Az utolsó tanévzáró június 15-én volt, nem csak az a tanév, de az elmúlt 92 is bezárult.

Kik fordultak meg a falai között? Járt itt Puhl Sándor a világhírű futballbíró, itt volt növendék a Kecskeméti Tanítóképző korábbi igazgatója, dr. Hegedüs Gábor. Sokan ismerik Zákányi Ferit, aki MALÉV pilóta lett. De itt tanult Mátay Lívia, a Kossuth-díjas jelmeztervező és belsőépítész is akinek a nevét a kosztümös filmek stáblistáján olvashattuk Az intézmény története 1988-ig könyv alakban is elérhető a könyvtárban. Az utolsó 17 év -2005. június 15-ig- dokumentumai a Kőszegi Fióklevéltárba, a tablók a helyi múzeumba kerültek. Kutatható, feldolgozható a 92 év története.


Az azóta üres, szebb napokat megélt épület felújítása, átalakítása 17 év után végre megkezdődött. Új szerepet kap a Kreatív város, fenntartható vidék (KRAFT) program keretén belül. Kutatási és Fejlesztési Központot alakítanak ki benne 13 milliárd forintos költséggel. Itt működik majd a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Pannon Egyetem új kőszegi kampusza. Az új funkciójú épületben Dr. Miszlivetz Ferenc főigazgató, professzor úr elképzeléseiben szerepel egy MÁV-os emlékterem kialakítása.

Kiss János
az intézmény utolsó igazgatója