A fajok eredete
Július 2-án, szombaton, 20.30-kor a Dr. Nagy EGYMI dísztermében (a volt Hunyadi Katonai Alreál, melyben játszódik az Iskola a határon című Ottlik klasszikus) Mucsi Zoltán, Scherer Péter, és Thuróczy Szabolcs 3 hajléktalan életén keresztül mutatja be a törzsfejlődést. A történetet Tasnádi István jegyzi.
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása.
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel.
A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése.
„Tasnádi István keltetőjében most született opusz evolúciós problémákat feszeget a csirke-lét szemszögéből. Leleményes jelenetek mutatják be az emberré válás stációit, a társas együttműködés, a nyelv- és mítoszteremtés, a táplálkozás alakulását. Van cirkuszi attrakció, állatszám és börleszk szituáció is, de a permanens hahotázás közben időnként csak elszorul a szív. Jutalom-játék Három Színésznek, szórakoztató ajándék a nézőnek, a mélyben azonban fenyegetően leselkedik a félelmetes valóság. (részlet egy kritikából)
Játsszák: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs
Munkatársak: Tasnádi István, Kálmánczhelyi Zoltán, Gyulay Eszter, Mervel Miklós,
Mátis Inez, Papp Janó
Rendező: Dömötör Tamás
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel